Multifokális szemüveglencsék

Progresszív – multifokális szemüveglencsék

Az évek múlásával – ahogyan minden szövetünk – szemünk is öregszik, veszít rugalmasságából. 40 éves kor fölött szemlencsénk már kevésbé képes az alkalmazkodásra, ilyenkor tapasztaljuk, hogy kezünk nem elég hosszú az újságot tartani, olvasószemüvegre van szükségünk, hogy közelre kényelmesen és tisztán lássunk. A szem ilyen típusú „elfáradása” természetes folyamat, ahogyan az ősz hajszálak vagy a nevetőráncok megjelenése is. Bár az öregedési folyamatokat megváltoztatni nem tudjuk, modern világunkban a technológia vívmányainak köszönhetően az ezzel járó kellemetlenségek már hatékonyan enyhíthetőek. Erre a célra fejlesztették ki a progresszív szemüveglencséket, amelyek egyidejűleg teszik lehetővé a közeli és távoli látásproblémák korrigálását.

Mire jó a progresszív lencse?

A progresszív lencsék a legkorszerűbb és legbonyolultabb típusú lencsék. Az ilyen lencséket úgy képzelhetjük el, mintha két ( több ) eltérő dioptriájú lencséből lennének összeállítva, de a bifokális lencsékkel szemben az összeillesztés teljesen láthatatlan. A két ( több ) lencsedioptria célja, hogy egy szemüveggel távolra és közelre, sőt a köztes távolságokra is jól lássunk. Több fókuszú lencse – multifokális lencse. A lencse felső részén alakítják ki a távolra nézéshez megfelelő dioptriát, alsó részén pedig az olvasáshoz szükséges dioptriát. A távoli és közeli dioptria között folyamatosan (progresszíven) változik a dioptria értéke. Léteznek általános használatra alkalmas lencsék is, melyeket a hétköznapi tevékenységhez fejlesztettek ki. A legújabb fejlesztések lehetővé teszik a legtökéletesebb látóélességet minden távolságra. A szemüveget az első pillanattól kezdve személyre szabottan tervezik a felhasználó igényeinek és életvitelének megfelelően.

Sokaknak ismerős jelenet a szemüvegekkel való zsonglőrködés vásárlás közben: homályos az árcédula vagy a ruhacímke, hiszen a távolra látó szemüveg nem ad közelre éles képet. Cserélgetjük a szemüvegeket, miközben az éppen nem használatos okulárét nem tudjuk hová tenni, míg végül már azt sem találjuk, ami az orrunk előtt van: az éppen rajtunk lévő szemüvegünket!

A problémára megoldást jelenthet egy bifokális, azaz kétfókuszú szemüveg beszerzése, amelyben kis belecsiszolt ablak szolgálja a közelre látás élességét. Ennek hátránya azonban, hogy – mivel csak két fókuszponttal rendelkezik – éles választóvonal van a távoli és a közeli dioptriák között, így a köztes terület homályos marad, valamint zavaró a hirtelen képugrás. Köztes távolságra – például ha valaki számítógépen dolgozik – nem használható, mert az átmeneti dioptria érték hiányzik belőle. Szintén a bifokális szemüveg ellen szól, hogy jellegzetes, felismerhető kialakítása miatt nem túl esztétikus, és elárulja a korunkat: öregasszonyossá, öregemberessé teszi viselőjét.

A legmodernebb és egyben legkényelmesebb megoldás

A legmodernebb és egyben legkényelmesebb megoldás a 40 év felettiek látásproblémájára a progresszív szemüveglencse, amellyel zavartalan látómező tárulhat elénk. Ez a multifokális lencse megszámlálhatatlanul sok fókuszponttal rendelkezik, ezért nem csak távolra és közelre, hanem bármilyen távolságra éles képet ad. A progresszív jelző a dioptria fokozatos (azaz progresszív) változására utal.

A kiszélesedett látómező autóvezetés közben is nagy könnyebbséget jelent, mert nem csak a szélvédőn túli világot, hanem a műszerfalat is kiválóan látjuk vele. Nincs többé szemüveg-zsonglőrködés, nincs képugrás, a progresszív szemüveg stabilitást és komfortérzetet ad. A bifokális lencsével ellentétben kívülről ugyanúgy néz ki, mint egy hagyományos szemüveg, nem árulja el a korunkat. Előnye, hogy nagyon tartós, hiszen nem hánykolódik a táska mélyén, hanem egész nap, bármilyen élethelyzetben viselhetjük.

A progresszív szemüveglencsék viseléséhez hozzá kell szoknunk, meg kell tanulnunk a használatukhoz szükséges fej- és szemmozgást. A rövid ideig tartó szokatlan érzést azonban megéri elviselni, hiszen később meghozza gyümölcsét, a progresszív lencse által nyújtott előnyök bőven kárpótolnak érte.

A PROGRESSZÍV LENCSÉK MEGSZOKÁSA, EGY-KÉT NAPTÓL, AKÁR TÖBB HÉTIG IS TERJEDHET.

Van egy dolog, amit kevesen tudnak. Multifokális szemüveglencse viselete az utolsó nyakcsigolyákat és a fejet olyan mozdulatokra késztetik, amelyek a gerincmeszesedést nagymértékben csökkentik a viselőknél. Külföldön az orvosok ebből a célból is ajánlják pácienseiknek.

Az első multifokális (progresszív) szemüveg kiválasztása

Az első és legfontosabb kritériuma a jól működő szemüvegnek a helyesen meghatározott fénytörési hiba, vagyis annak megállapítása, hogy milyen dioptriára van szüksége a jó látáshoz. Mielőtt elkészíttetné első multifokális szemüvegét, mindenképpen végeztessen szakszerű szemvizsgálatot, hogy meghatározhassák látásának aktuális paramétereit!

A korrekt eredmények megállapítását követően történik az Ön számára megfelelő multifokális (progresszív) lencse kiválasztása. Manapság a multifokális lencse kínálat igen széles palettán mozog. Léteznek általános és speciális célra ajánlott típusok (pl. számítógép képernyő előtti munkához, autóvezetéshez, sportoláshoz, vadászathoz stb.), amelyek természetesen árban és kialakításukban is különböznek egymástól. A multifokális lencse kiválasztásakor tehát sok szempontot kell mérlegelnie, de ezek közül is a legfontosabb annak figyelembe vétele, hogy a látótávolságok tekintetében milyen feladatokhoz fogja használni új szemüvegét.

Zeiss Progressive Classic

  • Klasszikus progresszív szemüveglencse család.
  • Ideális kezdő presbyopoknak, első progresszív lencse viselés esetén.
  • A csekély torzításnak köszönhetően rövid idő alatt megszokható.
  • Fényre sötétedő kivitelben is elérhető.
  • Nagyon kedvező ár-érték arány.
zeiss-progressive-classic

Zeiss Progressive Plus2

  • Modern progresszív szemüveglencse család.
  • A lencse felületének tervezésekor figyelembe vesszük mindkét szem fénytörési hibáit, elősegítve ezzel a kétszemes látás legmagasabb fokát, a 3 dimenziós térérzékelést.
  • Kiegyensúlyozott látáskomfort nagyobb látótérrel közelre és távolra.
  • Kimagasló tisztaságú kép minden távolságban.
  • Könnyen és gyorsan megszokható a fiziológiai adottságok figyelembevételével történő gyártásnak köszönhetően.
  • Fényre sötétedő, sport és polarizált kivitelekben is kapható.
Zeiss-Progressive-Plus2

Zeiss Progressive Superb

  • Fejlett, prémiumkategóriás progresszív szemüveglencse család.
  • Kiegyensúlyozott progresszív zóna a szem fiziológiai mozgásigényének megfelelő kialakítással.
  • Még nagyobb látótér a kerethez való pontos illeszkedésnek köszönhetően.
  • Kompromisszummentes megoldás a keret, a szemüveglencse és a korrekció tökéletes kombinációjával.
  • Nagyon könnyen megszokható.
  • Fényre sötétedő, sport és polarizált kivitelekben is kapható.
Zeiss Progressive Superb

Zeiss Progressive Individual

  • Csúcstechnológiájú, prémiumkategóriás progresszív szemüveglencse család.
  • A felület kialakítása teljesen személyre szabott, a lencsét a vevő adataihoz igazítva egyedileg gyártjuk le.
  • Hullámfront technológia által több mint 40.000 ponton számítva határozzuk meg minden egyes lencse felületét, ezáltal csökkentve a magasabb rendű aberrációkat, növelve a kontrasztot és a színvisszaadást, valamint elősegítve a tökéletes binokuláris egyensúlyt.
  • Természetes térérzékelés, spontán elfogadás.
  • Az elérhető legélesebb és legtisztább látás.
  • A viselő monogramjának gravírozására van lehetőség.
  • Fényre sötétedő, sport és polarizált kivitelekben is kapható.
Zeiss Progressive Individual 2

Multifokális szemüveg kiválasztása

A megfelelő szemüveglencse meghatározása után következhet a szemüvegkeret kiválasztása. Egy speciális szemüveglencse típusról lévén szó, néhány szempontot keretválasztáskor is érdemes figyelembe vennie:

  • Mivel új szemüvegét egész nap viselni fogja, jó minőségű, kényelmes, könnyű keretet válasszon!
  • A kiválasztott szemüvegkeret lehetőség szerint rendelkezzen a középrész dőlésének állítási lehetőségével, valamint orrtámasszal, hogy a megfelelő látáskomfort elérése érdekében a szemüvegkeretet az Ön anatómiai adottságaihoz lehessen állítani! Ebből a szempontból egy fém szemüvegkeret mindenképp előnyösebb választás!
  • A multifokális lencsék oldalsó részén úgynevezett periférikus zónák (homályos területek) találhatóak. Ezeket a részeket még a keretbe csiszolást követően sem lehet a lencséből teljesen kiküszöbölni, ugyanakkor egyáltalán nem zavarják a látást, ha valaki pontosan betartja a lencse viselésére vonatkozó tanácsokat. Ebből kifolyólag azonban kerülni kell a túlságosan széles keretek választását, hogy minél minimálisabbra csökkenthető legyen ezen homályos zónák mérete!
  • A multifokális lencse középső részén található egy függőleges progresszív csatorna. Ez az a rész, ahol a lencse erőssége lassan, fokozatosan el kezd átváltani a távoli korrekcióból a közeli korrekcióba. A csatorna hossza lencsetípustól függően 11-16 mm is lehet, vagyis a szemüvegkeret kiválasztásakor ügyelni kell arra, hogy ez a távolság a pupillától lefelé mérve beleférjen a keret mélységébe!
  • Kérje szakértő látszerész segítségét az Ön számára megfelelő szemüvegkeret kiválasztásához! Egy jól megválasztott keret alapjaiban elősegítheti ugyanis, hogy Ön elégedett multifokális lencseviselővé váljon!

Mi történik ez után?

multifokalis szemuveglencseA megfelelő multifokális lencse és a hozzá illő keret kiválasztását követően nincs más feladat hátra, mint a szemüveglencsék feljelölése. A folyamat során a látszerész az Ön fejformájára, fiziológiai adottságaira igazítja először a keretet, majd megkéri Önt, hogy tekintsen a távolba. Ez a momentum szolgál arra, hogy az optikus bejelölje a pupillájának a helyzetét távolba tekintéskor, vagyis a lencse ezen területére kerül majd a távoli dioptria. Ezután a látszerész egy előre elkészített sablon segítségével felrajzolja a lencsére az olvasó zónát, ahová a lencsében a közeli dioptria kerül. Annak érdekében, hogy ellenőrizni tudja a feljelölés helyességét, úgynevezett olvasópróbát is végeztet Önnel, amely során kényelmes, ülő pozícióban a látszerész arra kéri Önt, hogy a szemüvegkeretet viselve olvasson egy könyvből. Ezt követi az úgynevezett tükörpróba, ami a felrajzolt tekintési irányok helyességének utolsó ellenőrzését szolgálja. A lencsén végzett feljelölések pontossága alapvetően fontos a multifokális lencséknél, hiszen éppen ettől lesznek igazán személyre szabottak.

A feljelölés történhet a fentebbi módszerrel, de üzletünkben ezt a feladatot a Zeiss i.Terminal rendszerrel végezzük, amely a folyamatot egy számítógépes program segítségével végzi el, így a legapróbb eltérések is kiküszöbölhetővé vállnak. A lencse beállításait így egyénre szabhatjuk. Beállítható a természetes fejtartás mellett az olvasó rész pontos elhelyezkedése mm pontossággal, a keret dőlésszögéhez, ívéhez igazítható a lencse.

A szemüveg elkészítésének utolsó fázisa a lencsék becsiszolása a keretbe. A precíz becsiszolás elengedhetetlen ahhoz, hogy Ön maximálisan kiélvezhesse az új multifokális szemüvege által nyújtott előnyöket és kényelmet.

Lencse választékunk

Cégünk választékában megtalálhatók a Carl Zeiss, Sola, Essilor Varilux és a Starlite multifokális lencséi széles választékban

zeiss logo
sola logo
essilor varilux logo
starlite logo
Mobil szemészet és optika

Multifokális szemüveglencsék

Mielőtt elkészíttetné első multifokális szemüvegét, mindenképpen végeztessen szakszerű szemvizsgálatot, hogy meghatározhassák látásának aktuális paramétereit!

Kapcsolat

Hívjon minket!

+36 70 7788-540

Foglalj időpontot online!

április 2024
hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5

Most aktuális

lány ajándék szemüvegben karácsonyi háttérrel

Ünnepi ajándék a Rapidustól

Vásároljon a Rapidus Optikában bármilyen komplett szemüveget december 20-ig és legyen szerencsés nyertes.

Tovább
páramentes védőszemüvegben és egy párás védőszemüvegben két ferfi egymás mellett

Páramentes védőszemüveg

A legjobb eredményhez szükséges egy felületkezelés, és akkor garantáltan páramentes lesz a védőszemüveg.

Tovább
munkás munkavédelmi napszemüvegben és védősisakban

Munkavédelmi napszemüveg?

Nézzük, milyen védőszemüvegekről, illetve felületkezelésekről van szó, ami megfelel ennek az elnevezésnek.

Tovább