Services Tags: csoportos látásvizsgálat

cff vizsgálat

CFF vizsgálat

Látóideg vezetési sebességének mérése

A CFF, vagyis a centrális fúziós frekvencia vizsgálat a látóideg esetleges károsodásának felfedésére szolgál. Az analízis során a látóideg vezetési sebességét mérik. Ez nagyon fontos például olyan betegség fennállásakor, mint a sclerosis multiplex, illetve egyéb neurológiai betegségek esetén. Ilyenkor a vizsgálat során eltérés észlelhető.

Hogyan történik a CFF vizsgálat?

A szemorvos a vizsgálat során mintegy 30 centiméter távolságra egy folyamatosan világító fénypontot mutat fel. A betegnek akkor kell jeleznie, ha ez a fény nem egybefüggően világít, hanem vibrálni kezd. Ezt követően a feladat ennek a fordítottja, vagyis akkor kell újra jeleznie, amikor megszűnik a vibrálás, és a fény már folyamatosan világít.

A vizsgálat egy frekvenciaértéket ad, mely olyan helyzetben, mikor a látóideg vezetése károsodott, jóval alacsonyabb lesz. A kor előrehaladtával szintén mutathat némi eltérést ez az érték, de korántsem olyan nagy különbséggel, mint a fent említett esetekben.

Csoportos szűrés

Cégek számára csoportos szűrést is biztosítunk úgy, ahogyan senki más. Velünk kényelmesen és vesződség nélkül bonyolíthatja le a látásvizsgálatokat, hiszen nem csak mozgó csapatokkal rendelkezünk, akik igény szerint kiszállnak a helyszínre, de egy maradéktalanul felszerelt, a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelő mobil szűrőbusszal is. Így akár olyan helyszíneken is elvégezzük a szemészeti szűrést, ahol nem alakítható ki telepített vizsgáló. Ez egyrészt kényelmet, másrészt ugyanolyan teljes körű vizsgálatot biztosít, mintha az üzletet kerestük volna fel.

színlátás vizsgálat

Színlátás vizsgálat

A színlátás zavar hátterében szemészeti betegség is állhat

A színlátás a legtöbb ember számára teljesen természetes, hétköznapi dolog. Azonban körülbelül a népesség 4 százalékánál előfordul, hogy összecserélik, vagy egyáltalán nem látják a színeket. A színlátással kapcsolatos panaszokat jellemzően veleszületett betegségek okozzák, de esetenként szerzett okai is lehetnek.

A színlátás alapja a szem ideghártyájában megtalálható, kétféle érzékelő sejt, vagyis a csap és a pálcika munkája. Ezen belül a színek érzékelésére a csapok képesek, melyek lefedik az érzékelt fény teljes tartományát. A jellegzetes fényérzékelési spektrum szerint három fő típust különböztetünk meg a receptorok szempontjából. Ezek a vörös, a zöld és az ibolya-kék. Amennyiben valamelyik típusú színérzékeny receptor hiányzik, akkor beszélünk színvakságról. Ha pedig a receptorok mennyisége csökkent, vagy valamiért nem működnek megfelelően, akkor színtévesztéssel állunk szemben.

A szerzett zavar hátterében állhat olyan szemészeti betegség, mint a zöld- vagy a szürkehályog, de okozhatják különböző vegyszerek, gyógyszerek is. A betegeknek sokszor nincs jellegzetes tünetük, legtöbben nem érzékelik a problémát. Így általában a szűrővizsgálatokon derül ki, hogy valami nem tökéletes.

A színlátás vizsgálat során olyan képeket mutatnak a betegnek, melyek azonos világosságú, de eltérő színű kis körökből állnak. Az egészséges, színlátási problémáktól mentes szemek számára a háttérből betűk, számok vagy épp alakzatok rajzolódnak ki. A színtévesztők azonban ezeket csak részben, vagy egyáltalán nem látják.

Csoportos színlátás vizsgálat

Cégek számára csoportos szűrést is biztosítunk úgy, ahogyan senki más. Velünk kényelmesen és vesződség nélkül bonyolíthatja le a látásvizsgálatokat, hiszen nem csak mozgó csapatokkal rendelkezünk, akik igény szerint kiszállnak a helyszínre, de egy maradéktalanul felszerelt, a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelő mobil szűrőbusszal is. Így akár olyan helyszíneken is elvégezzük a szemészeti szűrést, ahol nem alakítható ki telepített vizsgáló. Ez egyrészt kényelmet, másrészt ugyanolyan teljes körű vizsgálatot biztosít, mintha az üzletet kerestük volna fel.

zöldhályog szűrés

Szürkehályog és zöldhályog szűrés

A probléma korai felismerése kulcsfontosságú

A zöldhályog sajnos egy nem gyógyítható, ellenben kezelhető szembetegség. Ez azt jelenti, hogy ma már megelőzhető az általa okozott látásromlás és vakság is. A legfontosabb, hogy minél hamarabb felismerjük a problémát. Erre ad lehetőséget a zöldhályog-szűrés, melynek köszönhetően igen kis elváltozások esetén is fény derülhet szemeink effajta gondjára. A zöldhályog a negyven év feletti korosztály mintegy két százalékát érinti. Gyakran előfordul, hogy a családon belül halmozottan jelentkezik, ezért érdemes a betegek családtagjait is mielőbb alapos látásvizsgálatnak alávetni. Azoknak, akiknél fennállnak az alábbi rizikótényezők, mindenképpen fontos kiemelten figyelniük esetleges látással kapcsolatos panaszaikra:

  • emelkedett vagy ingadozó szemnyomás, szűk szemfenéki érhálózat,
  • családtagok körében előforduló zöldhályog,
  • idősebb életkor.

A szürkehályog általában idős korban jelentkezik, és a szemlencse olyan mértékű elhomályosodását, elszürkülését jelenti, ami már megakadályozza az éles kép kialakulását. Előfordulhat sérülésből eredő, vagy veleszületett hajlam miatt kialakuló, illetve fizikai vagy kémiai behatások által megjelenő szürkehályog is, de a következő általános betegségek, vagy rizikófaktorok szintén hajlamosíthatnak rá:

  • érszűkület
  • magas vérnyomás
  • cukorbetegség
  • dohányzás és alkoholfogyasztás.

Csoportos szűrés

Cégek számára csoportos szűrést is biztosítunk úgy, ahogyan senki más. Velünk kényelmesen és vesződség nélkül bonyolíthatja le a látásvizsgálatokat, hiszen nem csak mozgó csapatokkal rendelkezünk, akik igény szerint kiszállnak a helyszínre, de egy maradéktalanul felszerelt, a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelő mobil szűrőbusszal is. Így akár olyan helyszíneken is elvégezzük a szemészeti szűrést, ahol nem alakítható ki telepített vizsgáló. Ez egyrészt kényelmet, másrészt ugyanolyan teljes körű vizsgálatot biztosít, mintha az üzletet kerestük volna fel. Üzleteinkben, telepített vizsgálóinkban, valamint mobil szűrőbuszunkon is érintés nélküli (non-contact) zöldhályog-szűrési technikát alkalmazunk.

szemfenék vizsgálat

Szemfenék vizsgálat

A szem belsejét és a szemfenék állapotát tisztázó szemtükrözés

A szemfenék a szemgolyó hátsó részének belső fala, ahova a pupillán át bejutó fénysugarak érkeznek. Itt található a retina, illetve a benne futó erek, valamint itt egyesülnek látóideggé ennek rostjai. Ez a központi terület felel elsősorban az éleslátásért.

Éppen ezért bizton állítható, hogy a szemfenék vizsgálat a legfontosabb vizsgálati módszer, annak ellenére, hogy egyszerűnek mondható felmérésről beszélünk. Az analízis során a szem belsejét és a szemfenék állapotát tisztázó szemtükrözést végzünk, melynek segítségével fényt deríthetünk az esetlegesen felmerülő problémákra.

A szemfenéki erek eltérései alapján az egész szervezet kisérhálózatának állapotára lehet következtetni cukorbetegség, magas vérnyomás, illetve általános érelmeszesedés esetén.

A szemfenék vizsgálat minden szemészeti panasz esetén indokolt. Különösen fontos lehet, ha

  • a beteg szemfájdalmat érez,
  • a látásélességében (rövid és távollátásban) változás következik be,
  • mással nem magyarázható fejfájása van,
  • agynyomás fokozódás gyanúja áll fenn (elsősorban daganat vagy agyér keringési zavar miatt).

Csoportos szűrés

Cégek számára csoportos szűrést is biztosítunk úgy, ahogyan senki más. Velünk kényelmesen és vesződség nélkül bonyolíthatja le a látásvizsgálatokat, hiszen nem csak mozgó csapatokkal rendelkezünk, akik igény szerint kiszállnak a helyszínre, de egy maradéktalanul felszerelt, a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelő mobil szűrőbusszal is. Így akár olyan helyszíneken is elvégezzük a szemészeti szűrést, ahol nem alakítható ki telepített vizsgáló. Ez egyrészt kényelmet, másrészt ugyanolyan teljes körű vizsgálatot biztosít, mintha az üzletet kerestük volna fel. A szemfenék vizsgálata szintén elérhető mindegyik helyszínen.

biomikroszkópos szemvizsgálat

Elülső biomikroszkópos szemvizsgálat

Szemvizsgálat réslámpával

A szemvizsgálatok között az egyik legkorszerűbb a biomikroszkópos vizsgálat, mely tulajdonképpen a szem elülső részének, különböző nagyításokon történő vizsgálata, az úgynevezett réslámpa segítségével. Célja a szem alaposabb megítélése, illetve mélyebb rétegeinek feltérképezése.

Ez a szűrés felöleli a kötőhártya, az ínhártya, a szaruhártya, a szemlencse és elülső csarnok teljes körű kivizsgálását. A kötőhártya egy vékony, a szemhéj hátsó részét borító, átlátszó réteg, mely visszahajlik és fedi az ínhártyát, egészen a szaruhártya széléig. Legfőbb feladata a szem védelme a kisméretű idegen testek, illetve a kórokozók ellen. Az ínhártya a szemgolyó külső, vastag, fehér burka, mely biztosítja a szemgolyó vázát és védelmét a különböző sérülésekkel szemben. A szaruhártya a szemgolyó külső védőburkolatának az elülső, áttetsző része, melynek a bejövő fény törésében van nagyon fontos szerepe. Bármelyikkel is adódik probléma, az kihathat egész szemünkre.

A korszerű készülék működése a nagy fényerejű, rés alakú, egy pontból kiinduló fény, valamint a két szemmel történő egyidejű nézésre alkalmas mikroszkóp kombinációján alapszik. Ez lehetővé teszi, hogy a vizsgálat igencsak nagy pontossággal mutasson eredményt, bármely – a fenti felsorolásban említett – szemrészletről is legyen szó.

Csoportos biomikroszkópos szemvizsgálat

Cégek számára csoportos szűrést is biztosítunk úgy, ahogyan senki más. Velünk kényelmesen és vesződség nélkül bonyolíthatja le a látásvizsgálatokat, hiszen nem csak mozgó csapatokkal rendelkezünk, akik igény szerint kiszállnak a helyszínre, de egy maradéktalanul felszerelt, a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelő mobil szűrőbusszal is. Így akár olyan helyszíneken is elvégezzük a látásszűrést, ahol nem alakítható ki telepített vizsgáló. Ez egyrészt kényelmet, másrészt ugyanolyan teljes körű vizsgálatot biztosít, mintha az üzletet kerestük volna fel. A biomikroszkópos szemvizsgálat szintén elérhető nem csak üzleteinkben, hanem a szűrőbuszokon is.

szemvizsgálat látásvizsgálat rapidus optika

Látásvizsgálat

Komputeres és hagyományos látásvizsgálat az elérhető legmodernebb eszközökkel.

Nyugodtan kijelenthető, hogy az egyik legfontosabb érzékszervünk a szemünk. Amennyiben valamilyen probléma lép fel látásunkkal, természetes, hogy megijedünk. Nem csak kellemetlen jelenség a látásromlás, de mindennapi életünket is diszkomfortossá teszi. Hiszen akár a megszokott dolgokba is bezavarhat, és megnehezíthet bármilyen tevékenységet.

Nem is szabad halogatni, ha úgy érezzük, valami nincs rendben szemeink éleslátásával. Nem csak kényelmetlenséget, hanem veszélyforrást is jelenthet, legyen szó például a vezetésről, vagy akár a munkánk elvégzésének akadályoztatásáról. Amennyiben nem megyünk el látásvizsgálatra, és nem kezdjük el hordani adott esetben a számunkra megfelelő szemüveget, vagy kontaktlencsét, akkor sajnos további romlásra is számíthatunk. Emellett sok esetben elengedhetetlen, hogy akkor is elmenjünk szűrővizsgálatra, ha nem veszünk észre magunkon változást. Ezt indokolhatják egyes munkakörök például.

A Rapidus Optika az elérhető legmodernebb eszközök segítségével nyújt teljes körű szolgáltatást a látásvizsgálatban is. Üzleteinkben mind a komputeres, mind pedig a hagyományos vizsgálatokra is lehetőség adódik, melyek segítségével fényt derítünk minden – akár korábban észrevétlen – látáshibára. Emellett rávilágítunk az esetlegesen felmerülő, korábbi korrekcióhoz képest fellépő változásokra is.

Csoportos szűrés

Cégek számára csoportos szűrést is biztosítunk úgy, ahogyan senki más. Velünk kényelmesen és vesződség nélkül bonyolíthatja le a látásvizsgálatokat, hiszen nem csak mozgó csapatokkal rendelkezünk, akik igény szerint kiszállnak a helyszínre, de egy maradéktalanul felszerelt, a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelő mobil szűrőbusszal is. Így akár olyan helyszíneken is elvégezzük a látásszűrést, ahol nem alakítható ki telepített vizsgáló. Ez egyrészt kényelmet, másrészt ugyanolyan teljes körű vizsgálatot biztosít, mintha az üzletet kerestük volna fel.