Téli sport szemüvegben

Fontos az éles látás és persze a védelem is!

20 jan
sport szemüvegben

Januárban a téli sportok szezonja is megkezdődött, ami jó hír azoknak, akik szeretik a hófödte hegyek és a jeges szél nyújtotta kihívásokat. A síparadicsomok és egyéb extrém helyek már talán be is teltek a év elejére, és szuper időtöltéssel várják mindazokat, akik szeretnek hódolni a sportolásnak a fagyasztó hőmérsékletben is.

A téli sportoknak bőven megvan a maga szépségük. Egyrészt gyönyörű tájakat láthatunk, másrészt nagy kihívások várnak ránk és még a zord idővel szemben is fel kell vennünk néha a harcot, ami egyértelműen növeli az adrenalinszintünket. Legyen szó a síelésről, a snowboardról vagy a hegymászásról, sosem feledkezhetünk meg a megfelelő felszerelésről sem.

A sílécek, bakancsok és meleg öltözékek mellett mindig gondolnunk kell szemeink védelmére is. Hiszen olyan valóban rendhagyó körülmények vesznek körül és olyan hatásokkal kell számolnunk, melyek valódi veszélyt jelentenének. Az erős szél, a mechanikai sérülés veszélye, a szikrázó és a havon visszaverődő intenzív napsugarak ellen olyan védőszemüveg viselése ajánlott, mely további kritériumoknak is megfelel.

sport szemüvegben

Sport szemüvegben a fényviszonyokhoz alkalmazkodva éles látás mellett

Fontos, hogy egy sportszemüveg tökéletesen illeszkedjen viselőjéhez még a folyamatos mozgás mellett is, vagy annak, hogy megfelelően alkalmazkodjon a különleges fényviszonyokhoz – utóbbit bővebben egy következő cikkünkben részletesebben is kifejtünk majd. És persze az sem utolsó tényező, hogy amennyiben kell, biztosítsa az éles látást is. Aki a mindennapokban szemüveget hord, annak természetesen sportolás közben is elengedhetetlen a látáskorrekció alkalmazása. Nem mindenkinek megoldás a kontaktlencse, sőt, egyes helyzetekben nem biztos, hogy az a legjobb választás. És persze nem is az a megoldás, hogy lemondunk a tél nyújtotta különleges lehetőségekről.

A Rapidus Optika széleskörű szolgáltatásai és márkaválasztéka között módunk van olyan személyre szabott sportszemüveget igényelni, mely minden egyes kritériumnak megfelel. Amellett, hogy felveszi a harcot a szélsőséges körülményekkel szemben, biztosítja a kényelmet és a tiszta, éles látást is.

Téli sport szemüvegben

Sportszemüveg készítés

A tartós és minőségi sportszemüveg készítésének segítségével sokkal jobban élvezhetjük a téli sportok nyújtotta izgalmakat, és nem kell tartanunk attól, hogy szemeinket bármilyen veszély fenyegetné.

Téli sport szemüvegben

Sportszemüveg készítés

A tartós és minőségi sportszemüveg készítésének segítségével sokkal jobban élvezhetjük a téli sportok nyújtotta izgalmakat, és nem kell tartanunk attól, hogy szemeinket bármilyen veszély fenyegetné.