Kényelem és biztonság

18 szept
számítógépes védőszemüvegek

A munkahelyen is erre vágyunk, minden szempontból

Manapság már az olyan munkahelyeken is bevezették a számítógépek, laptopok és egyéb táblagépek alkalmazását, ahol egyébként eddig nem volt szükség a hasonló eszközökre. A papírmunkát nagyrészt felváltotta a digitális világ, melyben rögzíteni, keresni tudunk, vagy éppen elkészíthetünk egy adott dokumentumot. Ezzel együtt pedig nőtt az olyan foglalkozások száma is, melyek kifejezetten ezeket az eszközöket alkalmazzák, akár napi 8-10 órában.

Az irodai dolgozók munkáját mindenki kényelmesnek és biztonságosnak tekinti. Hiszen kevésbé áll fenn a lehetősége valami komolyabb balesetnek, és akárhogy is nézzük, egy ilyen munkahelyen sok időt tölthetünk ülve, nem kell úgymond „megszakadni” a munkában. Azonban azért, hogy ez valóban kényelmes és biztonságos legyen, tenni is kell. Ugyanis az irodai dolgozókra nézve is van jónéhány veszélyforrás, melyek kiküszöbölése nélkül sajnos egészségügyi gondok jelentkezhetnek.

Amennyiben nincs kialakítva a megfelelő ergonómia például, akkor sajnos hamarosan derékfájás, nyakfájdalmak és egyéb ízületi gondok környékezhetik meg a dolgozókat. Ez pedig melegágya az olyan szituációknak, amikor gyakran fájni kezd a fejünk, nem tudjuk munkánkat rendesen és odafigyeléssel végezni, hiszen közben folyton kényelmetlenül érezzük magunkat, talán még rendszeres és visszatérő fájdalmaink is vannak.

munkakörnyezet

Az ergonómia tulajdonképpen arra hivatott, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsen a dolgozó, a munkahely, vagyis a munkakörnyezet, valamint a munkaeszközök között. Gondolhatunk itt például a helyes asztal-, vagy székmagasságra, illetve a számítógép elhelyezésére. Mindemellett van még egy nagyon fontos és kihagyhatatlan tényező egy ilyen munkahelyen: a szemek védelme.

Bár a mai monitorok már nem bocsátanak ki olyan káros sugarakat, melyek valódi veszélyekkel fenyegetnének, mégis érzékelhető, hogy a szemek elfáradnak, összemosódik a kép vagy éppen elkezd fájni a fejünk egy idő után. Éppen ezért egyrészt előírt időközönként szünetet kell tartani a munkában, másrészt a fent leírt részletek betartása mellett igencsak jó szolgálatot tehet egy védőszemüveg.

A Rapidus Optikánál minden igényt kielégítő számítógépes védőszemüvegek állnak rendelkezésünkre, hogy megtalálhassuk azt, amelyik pont nekünk való. A lencsék egyedi kialakításának és egyedülálló tulajdonságaiknak köszönhetően szemeink a legnagyobb mértékben védve lesznek minden olyan kellemetlen hatással szemben, melyet a számítógép használata eredményezne. Természetesen a számítógépes védőszemüvegek dioptriás kivitelben is kaphatóak, így valóban kényelmesen és biztonságban végezhetjük napi feladatainkat.

Számítógépes védőszemüvegek

Tökéletes megoldás szemeink egészsége érdekében

A Rapidus Optikában elkészített számítógépes védőszemüveg minden egyes kritériumnak megfelel. Óvja szemeinket, biztosítja a tökéletes látást, mindezt úgy, hogy közben kényelmes és persze stílusos is.

Számítógépes védőszemüvegek

Tökéletes megoldás szemeink egészsége érdekében

A Rapidus Optikában elkészített számítógépes védőszemüveg minden egyes kritériumnak megfelel. Óvja szemeinket, biztosítja a tökéletes látást, mindezt úgy, hogy közben kényelmes és persze stílusos is.