Szemünk védelme is fontos!

Mit tehetünk ebben az időszakban szemeinkért?

14 ápr
látás hónapja

Mindenki látja, és érzi, hogy a világ átalakult. Egy olyan helyzetben, amikor a fertőtlenítőket többet használjuk otthon, mint valaha, teljesen más dolgokra kezdünk el fókuszálni. Ami egyrészt természetes, másrészt pedig szükséges velejárója mostani életünknek. A koronavírus elleni harcban mindenki ki tudja venni a részét, és muszáj is megtennünk mindent annak érdekében, hogy megóvjuk saját és mások egészségét is.

Ebben a helyzetben sem szabad megfeledkeznünk szemeink védelméről sem, hiszen központi szerepet töltenek be sajnos a vírus terjedésében. Azt sokszor halljuk, hogy mosatlan kézzel ne nyúljunk az orrunkhoz, a szánkhoz és a szemünkhöz, de ennél még többet is tehetünk. Nagyszerű döntés például, ha ebben az időszakban inkább a szemüvegünket használjuk kontaktlencse helyett.

Egyrészt bizonyítottan kevésbé nyúlunk az arcunkhoz, amikor szemüveget viselünk, hiszen az egyfajta fizikai akadályt jelent a kézmozdulatokkal szemben. Másrészt valamennyi védelmet is jelenthet a lebegő koronavírussal fertőzött részecskékkel, illetve cseppekkel szemben. Természetesen egy olvasószemüveg nem tekinthető védelmi eszköznek – és a fertőzés sokkal inkább terjed szájon, illetve orron át -, mégis segíthet egy keveset a SARS-CoV-2 távoltartásában a fent leírt módokon.

Mint ahogyan kezeinkkel vagy mobiltelefonunkkal tesszük, elengedhetetlen, hogy a szemüvegünket is rendszeresen tisztítsuk, fertőtlenítsük. És itt el is érkeztünk a következő fontos momentumhoz, melyre kifejezetten figyelnünk kell. A rendszeres kézmosás, takarítás és fertőtlenítés során nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a vírus elleni hatékony tisztítószerek – melyek peroxid-, alkohol- vagy éppen klórtartalmúak – mind nagyon ártalmasak lehetnek szemeinkre. Ezért járjunk el minden esetben körültekintően, és tartsuk be a használati útmutatókat!

Bár most a legjobban akkor tesszük, ha otthon maradunk, mégis sok olyan élethelyzet van, amikor kint tartózkodunk. Ilyenkor nem szabad megfeledkeznünk a káros UV sugarakról sem, melyek remélhetőleg a vírus terjedésében lassulást hoznak majd, de szemeinknek sajnos nem tesznek jót. Éppen ezért fontos, hogy mindig használjunk napszemüveget vagy fényre sötétedő lencsét. Ezen felül, mivel a tömegközlekedés most háttérbe szorult, eleve javasolt inkább az autók használata. Sőt, sokaknak a munkájuk nagy részét képezi az autóvezetés. Így mindenki számára, aki volán mögé ül, érdemes fényre sötétedő szemüveget beszerezni, a zavartalan és biztonságos vezetés érdekében.

A korlátozások miatt sokaknak most több szabadideje lett, illetve a szociális kapcsolatok hiányát is valamilyen módon mindenki próbálja feldolgozni. Ehhez tökéletes segítség, ha szeretett hobbinknak hódolunk, vagy végre elvégezzük azokat a teendőket, melyeket régóta halogatunk. A kert szépítése, vagy bármilyen barkácsolási munka közben sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy óvjuk megfelelően szemeinket, és ezért mindig használjunk munkavédelmi szemüveget!

Előfordulhat azonban, hogy a fent felsorolt eshetőségek közül azért nem tudjuk valamelyiket megtenni, vagy éppen nem vagyunk képesek szemeink egészségét és biztonságát a lehető legjobban előtérbe helyezni, mert nincs meg a megfelelő szemüveg ehhez. A Rapidus Optika azonban továbbra is nyitva tartja kapuit – a rendeleteknek megfelelő, megváltozott nyitvatartással -, hogy a szemek védelme ebben az időszakban se szorulhasson háttérbe.

Szemüveg készítés

Fél évnél nem régebbi látásvizsgálati eredmény alapján

Sokaknak megváltozott a munkavégzésének körülményi, és most érzik csak igazán, hogy már nem megfelelő számukra a régi szemüvegük. Ha Ön is ezt tapasztalja, kérjen időpontot szemüvegrendeléshez a lenti elérhetőségeinken: telefonon, vagy e-mailben.

Üzletünkben mind optikai, mind dioptriás védőszemüveg rendelésére lehetőség van, az elkészült szemüveget akár ki is postázzuk.

A speciális dioptriás  védőszemüvegek zártak, így védik a szemet a cseppfertőzéstől!!!

KONTAKTLENCSE RENDELÉS

Kontaktlencse rendeléseiket nyitvatartási időben telefonon tudjuk fogadni, de emailben is le tudja adni rendelését.

SZEMÜVEGJAVÍTÁS

Hiányzó csavarok, papucsok pótlását helyben végezzük, a törött szemüvegek forrasztására is van lehetőség.

Elérhetőségeink:

Telefonszám: +36 70 778 8540 (ügyeleti szám)
Telefonszám: +36 1 318 3613 (nyitvatartási időben hívható)
e-mail: ra*****@ra*****.hu 

Üzletünk a kijárási korlátozás időtartama alatt kedden, szerdán és csütörtökön 10:00-15:00 között tart nyitva!

Megszokott szolgáltatásainkkal várjuk Önöket ebben az időszakban is:

Fél évnél nem régebbi látásvizsgálati eredmény alapján

SZEMÜVEGKÉSZÍTÉS

Sokaknak megváltozott a munkavégzésének körülményi, és most érzik csak igazán, hogy már nem megfelelő számukra a régi szemüvegük. Ha Ön is ezt tapasztalja, kérjen időpontot szemüvegrendeléshez a lenti elérhetőségeinken: telefonon, vagy e-mailben.

Üzletünkben mind optikai, mind dioptriás védőszemüveg rendelésére lehetőség van, az elkészült szemüveget akár ki is postázzuk.

A speciális dioptriás  védőszemüvegek zártak, így védik a szemet a cseppfertőzéstől!!!

KONTAKTLENCSE RENDELÉS

Kontaktlencse rendeléseiket nyitvatartási időben telefonon tudjuk fogadni, de emailben is le tudja adni rendelését.

SZEMÜVEGJAVÍTÁS

Hiányzó csavarok, papucsok pótlását helyben végezzük, a törött szemüvegek forrasztására is van lehetőség.

 

Elérhetőségeink:

Telefonszám: +36 70 778 8540 (ügyeleti szám)
Telefonszám: +36 1 318 3613 (nyitvatartási időben hívható)
e-mail: ra*****@ra*****.hu