
A látóideg ingerület-vezetésének ellenőrzésére szolgáló CFF vizsgálat segítségével több probléma is kideríthető. Ilyen lehet például a látóideg károsodás, melyet legtöbb esetben a zöldhályog, vagyis a glaukóma eredményez.
A szemfenék vizsgálat a szemészeti betegségek korai felismerésének egyik legfontosabb eszköze, éppen ezért minden szemorvosi vizsgálatnak részét képezi. Nem csak a szemgolyó, hanem annak minden védőszerve – vagyis a szemizmok, a szemgödör, illetve a szemhéj – állapotának felmérésére szolgál, ezért rengeteg probléma felismerhető a segítségével. Szemészeti panasz esetén, mint például homályos látás, szemfájdalom vagy látótérkiesés, elengedhetetlen a szemfenék állapotának ellenőrzése.
Szemfenéknek nevezzük a szemgolyónk hátsó részének belső falát, mely a szemlencse mögött helyezkedik el. Viszont nem beszélhetünk úgy róla, mint egy konkrét anatómiai fogalomról, ugyanis ez a terület rendkívül sok részletet magába foglal. A pupillán át bejutó fénysugarak ide érkeznek, és a retina, vagyis látóhártya is itt található a benne futó erekkel együtt. Ennek központi része a macula lutea, más néven sárgafolt, mely az éleslátásért és a színérzékelésért felel.
Ugyancsak fontos eleme még a papilla, vagyis a látóidegfő, ahol a retina idegsejtjeinek rostjai egyesülnek látóideggé, amely az agy felé továbbítja a vizuális információkat. Ezek a rostok kulcsfontosságúak a látás szempontjából, és károsodásuk számos szembetegséghez vezethet. Bármelyik részlettel probléma adódik, a szemfenék vizsgálat azt ki fogja mutatni, sőt, még ennél is többre képes! Akár mélyebben lévő rétegek betegségei is észlelhetők a segítségével.
A vizsgálat során képet kapunk a retina és a szemfenéki erek állapotáról, ami lehetővé teszi olyan szisztémás betegségek felismerését is, mint az agyi keringési zavarok vagy a magas vérnyomás. Mivel a vizsgálat elég tág területet és sok részletet érint, ezért láthatóvá teszi az olyan károsodásokat, melyek a látóidegfőt, illetve az itt futó ereket érintik, de megmutatja az ideghártya és a sárgafolt területén jelentkező problémákat is. Ezen felül rávilágíthat esetlegesen előforduló lerakódások, vérzések és az ereket elzáró vérrögök jelenlétére is.
Abból a szemszögből nézve, hogy melyik területet érintik, a következő problémák diagnosztizálását segíti elő a szemfenék vizsgálat:
A szemfenék vizsgálatának első lépése, hogy a szemorvos pupillatágító cseppet alkalmaz a páciens szemén, hiszen így sokkal pontosabban és részletesebben fogja látni a vizsgált területet. A pupillatágító szemcsepp hatása néhány óra hosszat is eltarthat, ez idő alatt a látás homályossá válhat, ezért javasolt kerülni az autóvezetést és a koncentrációt igénylő tevékenységeket, illetve érdemes kerülni az erős napfényt, mert zavarhatja a látást.
Az eljárás alatt a vizsgált személy homloka és álla egy fejtartón támaszkodik, miközben az orvos megnézi a szemét a vizsgáló eszközön keresztül. Ehhez réslámpát, szemtükröt, illetve előtétlencsét is használ, mely ebben az esetben nem ér hozzá a páciens szeméhez. Vannak olyan esetek azonban, amikor szükség van az elérzéstelenített szemfelszínre kontakt vizsgálólencsét illeszteni ahhoz, hogy még több információt kapjunk a vizsgált terület állapotáról. Míg a réslámpás vizsgálat a szemlencse és az írisz előtti rész feltérképezését is elősegíti, addig a szemtükör a szemfenék vizsgálatán belül az erek állapotát, illetve a látóideg ellenőrzését teszi lehetővé. Amennyiben a szemfenék vizsgálat eredménye úgy kívánja, további, más típusú vizsgálatok elvégzése is indokolt lehet.
Fundus kamera alkalmazásakor a fentiekkel ellentétben nincs szükség a pupilla tágítására. Ebben az esetben ugyanis szűkebb pupillán keresztül is képes a kamera a szemfenék fotózására. Az így készült képek aztán a számítógép képernyőjén jelennek meg, a kiértékelés ezek alapján zajlik.
Ahogy fent is említettük, a szemfenék vizsgálata minden egyes panasz tekintetében szükséges lehet, de képezheti csupán az általános szemvizsgálat részét is. Természetesen vannak olyan tünetek, melyek érzékelésekor célirányosan érdemes minél hamarabb elvégezni a vizsgálatot. Ilyen lehet, amikor változást észlelünk a látásunkban, illetve annak élességében, ha szemfájdalmat érzünk, vagy olyan folyamatosan előtörő fejfájással küzdünk, melyre nincs más magyarázat. Ugyancsak célszerű elmennünk rendszeresen ilyen vizsgálatra, ha magas a vérnyomásunk, ha cukorbetegség vagy érelmeszesedés árnyékolja be életünket, illetve, ha zöldhályogunk van.