Zöldhályog (glaucoma)

Mi az a zöldhályog és mit tehetünk ellene?

A zöldhályog, más néven glaukóma kialakulásának oka, hogy felborul az egyensúly a szemben található csarnokvíz termelődése és elfolyása között, ezzel pedig megemelkedik a szemnyomás. Ennek következtében, a folyamatosan magasabb szemnyomás miatt a látóideg rostjai fokozatos pusztulásnak indulnak, egyre nagyobb károkat okozva.

Sajnos ez a szembetegség nem gyógyítható, azonban kezelhető, sőt, korai felismerés esetén a beteg teljes életet élhet. Míg régebben ez a szemprobléma súlyosabb látásromlást, akár vakságot is okozhatott, addig ma már ez maradéktalanul megelőzhető. A legfontosabb tehát, hogy minél hamarabb felismerjük.

zöldhályog

Milyen vizsgálatok mutathatják ki a betegséget?

Pontosan erre hivatott a szemnyomás mérés, melynek során a szemnyomást ellenőrzik, és már igen kis elváltozások alapján megszülethet a pontos diagnózis.

A szemnyomás mérése mellett szükséges még a CFF vizsgálat is, mely a kritikus fúziós frekvencia meghatározására szolgál, ahogy a neve is mutatja. Ez, valamint a papilla (látóidegfő) OCT vizsgálata még pontosabb képet ad a látóidegfő állapotáról.

Ugyancsak segítenek az olyan vizsgálatok, mint a szemfenékvizsgálat, illetve a látótérvizsgálat, hogy láthassuk, milyen eddigi esetleges károkat okozott már az elváltozás. Kiegészítő vizsgálat a zsarnokzug állapotának megítélése az egyes glaocuma típusok elkülönítésére.

Mikor érdemes elmenni egy ilyen vizsgálatra?

A zöldhályog előfordulási esélye főként a 40 év feletti korosztályt érinti, de további rizikófaktor, ha emelkedett vagy ingadozó a szemnyomásunk, illetve a szemfenék érhálózata szűkebb. Szintén jobban oda kell figyelnünk a betegség kialakulásának eshetőségére, amennyiben a családtagok körében előfordult már, ugyanis gyakori jelenség, hogy családon belül halmozottan jelentkezik ez a probléma.

Ugyancsak felelősek lehetnek a zöldhályog kialakulásában szerepet játszó szemnyomás megváltozásáért az olyan életmódbeli rossz szokások, mint a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás. Ezen felül növelheti az előfordulás esélyét, amennyiben valakinek cukorbetegség, magas vérnyomás vagy érszűkület húzódik a háttérben. Korábbi szemsérülések, illetve esetleges hosszan tartó gyógyszeres kezelések is eredményezhetik a problémát, de nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a nagyfokú rövidlátók körében szintén gyakoribb ez a szembetegség.

A zöldhályog tünetei

Amennyiben a fent említett bármelyik kockázati tényező fennáll, érdemes időről időre foglalkozni szemeink egészségi állapotának felmérésével, ugyanis legtöbbször a zöldhályog tünetmentesen lopakodik életünkbe. Azonban néha akadnak olyan plusz tünetek, melyek utalhatnak a szembetegségre. Ide sorolhatjuk például a gyakori fejfájást, a szemünk környékének fájdalmát, nyomásérzést a szemeinkben, illetve olyan látási kellemetlenségeket, mint amikor plusz fénykarikákat látunk este a közlekedési lámpák körül.

Szintén intő jelnek tekinthető a szempirosodás és a homályos látás. Az úgynevezett „zöldhályogos roham” előfordulásakor pedig olyan érzésünk lehet, mintha megkeményedne a szemünk, ami elviselhetetlen fájdalommal, hányingerrel vagy akár hányással is járhat. Ilyenkor látványosan tág szembogár, valamint zöldes-szürkés szaruhártya tapasztalható.

A glaukóma különböző típusai

Létezik elsődleges, vagyis primer, illetve másodlagos, vagyis szekunder, azaz szerzett zöldhályog. Míg az első csoportnál nem társul a problémához más szembetegség, addig a második típushoz viszont igen. Utóbbi esetben attól függően, hogy milyen a csarnokzug felépítése, lehet nyitott-, illetve zárt zugú a szembetegség. Végül, de nem utolsósorban külön kell említeni azt a helyzetet, amikor a csarnokvíz elvezető rendszere egyszerűen nem fejlődött ki, illetve nem átjárható. Ilyen esetekben veleszületett elsődleges zöldhályogról beszélünk.

Mivel lehet kezelni a betegséget?

Minden esetben a szemorvos dönti el, milyen eljárást célszerű alkalmazni, méghozzá attól függően, hogy milyen típusú zöldhályoggal állunk szemben.

A glaukóma könnyen kezelhető, melynek célja minden esetben az, hogy csökkenjen a nyomás a szemben és javuljon a látóidegfő keringése. A betegség szinten tartható akár napi 1 vagy 2x-i cseppentéssel, orvosi utasításoknak megfelelően. Igen ritkán előfordulhat, hogy ez a fajta terápia nem hozza meg a kívánt hatást. Ilyen esetekben szükség lehet lézeres vagy műtéti beavatkozásra, ami segíti a csarnokvíz elfolyását.

Amennyiben a feljebb említett roham jeleit észleljük, azonnal szemorvoshoz kell fordulnunk, hiszen ez akár pár óra alatt is képes olyan fokú romlást okozni, mely akár vaksághoz is vezethet. Ilyenkor kórházi kezelés szükséges, melynek során a szemnyomás csökkentése vízhajtó infúziók, szemcseppek és egyéb tabletták segítségével történik. Ilyen esetekben valószínű, hogy a későbbiekben szükség lesz lézeres vagy egyéb műtéti beavatkozásra is, hogy az újabb roham elkerülhető legyen.

Látásvizsgálat, szemvizsgálat

Rapidus Optika

Objektív és szubjektív látásvizsgálataink eredményei alapján pontosan meghatározzuk, milyen problémával állunk szemben.
Kérjen online időpontot optikánkba.