Szemszárazság

Száraz szem esetén milyen megoldások segíthetnek?

A szemszárazság tulajdonképpen egy könnyfilm-károsodás, melyet könnyhiány vagy könnyvesztés okoz. A könnyfilm rengeteg részletért felelős, köztük például a szemek védelméért a kórokozókkal szemben, illetve az idegen testek „kiöblítéséért”. Ugyanígy felel azért is, hogy a szaru- és kötőhártyát állandóan nedvesen tartsa. Ennek hiányában beszélhetünk szemszárazságról.

szemszárazság

A szemszárazság okai

Ez a probléma több okból kifolyólag is előfordulhat. Sok esetben elég például az is, ha kontaktlencsénket néha bent felejtjük, de a monitor előtti munkavégzés is elősegítheti. Idősebb korban még gyakoribb az előfordulása, ugyanis a könnymirigyek is sorvadni kezdhetnek, ami szintén ilyen állapotot idéz elő. Ezen felül olyan krónikus betegség is állhat a háttérben, mint például a cukorbetegség, vagy pajzsmirigyproblémák, ezért érdemes kiszélesíteni a vizsgálatok körét, vagy tájékoztatni a fennálló gondjainkról a szemész szakorvost is. Mindezek mellett hormonális változások is okozhatnak szemszárazságot, éppúgy, mint egyes gyógyszerek, melyek mellékhatásaként érinthet minket ez a probléma.

A szemszárazság több okból is kialakulhat:

  • Kontaktlencse viselése: Ha néha bent felejtjük, vagy nem megfelelően tisztítjuk.
  • Monitor előtti munkavégzés: A hosszú, képernyő előtt töltött órák  csökkenthetik a pislogások számát.
  • Időskor: A könnymirigyek sorvadása miatt gyakoribb az előfordulása.
  • Krónikus betegségek: Cukorbetegség, pajzsmirigyproblémák.
  • Hormonális változások: Bizonyos élethelyzetekben és egyes gyógyszerek mellékhatásaként.

A szemszárazság tünetei

A szemszárazság tünetei elég egyértelműek. Ahhoz, hogy úgy érezzük, szinte porzik a szemünk, viszkető és égő érzés is társulhat. Látásunk lehet homályos, gyakrabban hunyorgunk vagy pislogunk. Később a szem már fájni kezd, érzékenyebb lesz mindennemű külső hatásra. Fokozott könnycsorgás is észlelhető rosszabb esetekben, ami bár ellentmondónak tűnik, mégis egyértelmű: a rendellenes könnytermeléssel próbálja a szem ellensúlyozni a bajt.

A szemszárazság tünetei egyértelműek lehetnek:

  • Viszkető és égő érzés
  • Homályos látás
  • Gyakori hunyorgás és pislogás
  • Fájdalom és fokozott érzékenység
  • Fokozott könnycsorgás, amely paradox módon a szárazságot próbálja kompenzálni

Szemszárazság kezelése – Mit tehetünk?

Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk szemeink állapotára, és amennyiben szükséges, akkor alkalmazzunk műkönnyet akár 2 óránként. A műkönnyek rendszeres használata jelentősen csökkentheti a szemszárazság tüneteit, különösen akkor, ha  huzamosabb ideig tartózkodunk légkondicionált vagy fűtött helyiségben, vagy sok időt töltünk digitális eszközök előtt.

Ezen felül további védelmet nyújthatunk például egy kékfényszűrővel ellátott monitoros szemüveggel, amennyiben a munkakörünk miatt digitális eszközök elé kényszerítjük szemeinket. Figyeljünk oda, hogy tartsunk több szünetet, és koncentráljunk arra is, hogy pislogjunk többet.

Súlyosabb esetben a száraz szem kezelése során az orvos által felírt szemcsepp vagy kenőcs jelentheti a megoldást, valamint léteznek kifejezetten terápiás jellegű, lágy kontaktlencsék, illetve oldalról is zárt szemüvegek. Utóbbi eszközök célja, hogy megakadályozzák a könnyfilm idő előtti elpárolgását.

Tippek a száraz szem kezelésére

Párásítás: Használjunk párásítót otthonunkban vagy munkahelyünkön.

Pislogás: Tudatosan figyeljünk a gyakori pislogásra, különösen képernyő használat közben.

Szemvédők: Viseljünk napszemüveget vagy védőszemüveget szeles vagy napos időben.

Hidratálás: Igyunk elegendő folyadékot a szervezet hidratáltságának fenntartása érdekében.

Szemszárazság kezelése

Rapidus Optika

Ebben a hónapban a Rapidus Optika különleges, 50%-os kedvezményt kínál a szemszárazság szűrésre. Ez az akció kiváló lehetőséget biztosít mindenkinek, hogy alaposan felmérhesse szeme állapotát, és megtegye a szükséges lépéseket a szemszárazság kezelésére. Kérjen online időpontot optikánkba!