A szemüveg története

Honnan indult és milyen lett mára a szemüveg?

24 feb

Ma már teljesen természetes, hogy ha valakinek nem stimmel valami a látásával, akkor szemüveget, vagy kontaktlencsét kezd el hordani. De persze ez nem volt mindig így, hiszen ez a fantasztikus találmány is csak idővel született meg. Addig pedig számtalan formában volt jelen az emberiség életében. Most nézzük meg a nagyobb mérföldköveket, hogyan is jutottunk el a szemüveg mai, divatos alakjához.

Nem túlzás azt mondani, hogy a szemüveg, illetve annak elődjei a legfontosabb találmányok közé tartoznak. Hiszen az éleslátás nélkül életminőségünk katasztrofális lenne, és volt is mindaddig, míg meg nem jelentek az első segítő eszközök. A sort először egy csiszolt smaragdkő kezdhette még Néró császár idejében, aki ezen keresztül tudta csak nézni a római gladiátor játékokat, mivel feltehetően rövidlátó volt. Ezt évszázadokkal később egy csiszolt üveggömb ötlete váltotta fel, melyet évek múlva csiszolt hegyikristályokból valósítottak meg. Ezt inkább olvasáshoz alkalmazták, ezért is nevezték el „olvasókőnek”.

A következő lépéseket a 13. században tették meg a mai szemüveg felé, amikor Olaszországban munkálkodó üvegművesek nyéllel ellátott fakeretbe helyeztek két domborúra csiszolt lencsét. A 16. századra egyre több újítást próbáltak ki, különböző anyagokkal dolgoztak, hogy minél kényelmesebb és minél hasznosabb legyen ez a fantasztikus találmány. Az ívelt formák, a szemüvegszár kialakítása egyre inkább a maihoz hasonlóvá tette a szemüvegeket. A modern, száras szemüvegek a 18. századra alakultak aztán ki. De természetesen nem mehetünk el több divatirányzat mellett sem, melyek a mai stílust jóval megelőzték.

szemüveg története - lorgnette

szemüveg története - lorgnette

Ez a nyeles szemüveg kifinomult választást jelentett a 19. század hölgyei körében például, hiszen nem kellett viselni egész nap, csupán akkor tartották szemeik elé, amikor valóban szükségesnek érezték. Ki ne ismerné a monokli elnevezésű látásjavító eszközt? Sokaknak meg is jelenik egy kép e szó hallatán, melyben rögtön nagy kalapot és bajuszt társítunk a monoklit viselő úriemberekhez. A szemgödörbe elhelyezhető páratlan lencsét is csak akkor használták, amikor nagyon kellett.

Volt itt még orrcsipeszes forma, mely rettentő kényelmetlenséget jelentett viselőjének, és persze a 20. század is rengeteg új forma és színvilágot hozott a szemüvegek terén. Ekkorra azonban már teljesen a maihoz hasonló szemüvegeket viselhettünk, csupán a divat néha őrült ötletei mutatkoztak egyes daraboknál.

A szemüveg története – mi a helyzet ma?

szemüveg története

A mai szemüveg kifinomult, stílusos, ugyanakkor rengeteg lehetőséget rejt magában. A látás javításán felül ma már sok más opciónak is megfelelnek, melyeket akár ötvözni is lehet egymással. Az éleslátás mellett garantálják a hozzánk passzoló megjelenést, ezen felül pedig számtalan lehetőségünk adódik, amikor szemüveget választunk magunknak. A jó szemüveg napjainkban öltöztet, és minden egyes személyes igényünknek megfelel, legyen szó az életünk bármely részéről – sportolásról, munkáról, vezetésről vagy csupán egy jó könyv olvasásáról.

Komplett szemüvegre van szüksége?

Forduljon hozzánk bizalommal!

A Rapidus Optikában biztos, hogy megtaláljuk a mai kor legmodernebb szemüvegét! Az ingyenes látásvizsgálat során felmérjük a szem állapotát és megállapítjuk, milyen dioptriára van szükség. Most rendkívül kedvező áron juthat hozzá például fényre sötétedő komplett szemüveghez!