Fényre sötétedő szemüvegek

Most kihagyhatatlan ajánlatok várnak minket!

25 febr
fényre sötétedő szemüvegek

A fényre sötétedő szemüvegek ma már egyre gyakoribb viseletet jelentenek azok számára, akik egyébként is szemüveget hordanának. Rengeteg előnnyel bírnak, melyek egytől egyig a kényelmet és a praktikusságot szolgálják. Ezen felül nem csak korrigálják, hanem segítik is a látásunkat. Tehát sok kisebb és nagyobb pozitívum ez egybe gyúrva, méghozzá csinos és stílusos formába öntve.

Természetesen azt a verziót már régen elfelejtettük, amikor a szemüvegre még egy napszemüveget is húztunk, hiszen ez egyrészt rettentően kényelmetlen volt, másrészt esztétikailag sem tartozott a legjobb megoldások közé. Az sem túlságosan kifizetődő és praktikus, amikor egyfolytában cserélgetjük a beltéri és a kültéri szemüvegünket. Főként azok körében, akik sokszor váltakozva vannak kint és bent, folyamatosan változó fényviszonyoknak kitéve ezzel szemeiket.

A fényre színeződő lencsék az UV fény hatására lesznek egyre inkább sötétebbek, vagyis minél nagyobb fényben vagyunk, minél erősebben süt a nap, annál inkább besötétedik a lencse. Ezek a szemüvegek tehát beltérben színtelenek, kinti fény hatására pedig általában szürkék vagy barnák lesznek.

sötétedő szemüveg vezetéshez

Fényre sötétedő szemüvegek vezetéshez

Léteznek olyan szemüvegek is, melyek még vezetés közben is sötétre váltanak. Ez azért külön kiemelendő, mert egyébként az autók szélvédője több, mint 99%-át elnyeli az UV fénynek, az erre kifejlesztett szemüveglencse azonban ennek ellenére is sötétre vált vezetés közben, amikor szükséges.

Ez tehát a biztonságunkat is szolgálja, miközben szemeink számára is kevésbé lesz megerőltető bármilyen tevékenység. Az sem utolsó persze, hogy az UV sugarakkal szemben 100%-os védelmet kapunk. Közben tiszta, éles látást biztosít számunkra. Szintén nagy előny, hogy kisebb intenzitású fénynél, amikor még a normál napszemüveg túl sok lenne, az enyhe sötétedés jóleső segítséget nyújt szemeinknek.

A Rapidus Optikában most kétféle ajánlat közül választhatunk, amennyiben fantasztikus áron szeretnénk magunknak egy fényre sötétedő szemüveget. A kedvezmény keretein belül egy ingyenes látásvizsgálatra is sor kerül, mielőtt a számunkra tökéletes szemüveget elkészíttetjük a megbeszéltek alapján. Lehetőségünk van ugyanis az ajánlaton felül egyéb extrákat is igényelni, természetesen felár ellenében. A lényeg, hogy egy személyre szabott, számunkra tökéletes és a mindennapjainkat sokban megkönnyítő szemüveg lesz majd az eredmény, mely mindezen felül stílusában is passzol hozzánk.

Komplett szemüvegre van szüksége?

Forduljon hozzánk bizalommal!

A Rapidus Optikában biztos, hogy megtaláljuk a mai kor legmodernebb szemüvegét, ráadásul most rendkívül kedvező áron juthat hozzá fényre sötétedő komplett szemüveghez! Nézze meg ajánlatainkat!