Sokat kell számítógép előtt ülnie?

23 máj
számítőgép előtt

Számítógép előtt fontos a szemek védelme!

Annak ellenére, hogy a mai számítógépeknél már nem kell számolnunk olyan káros sugarakkal, mint elődjeiket tekintve, mégis létezik az úgynevezett „Computer Vision Syndrome”. Ez nem más, mint az a tünetegyüttes, mely a számítógép előtt eltöltött, túlzottan sok időnek köszönhető. Ezen tünetek közé sorolható a fejfájás, a fáradt és szúró érzés szemeinkben, a betűk összemosódása, homályos vagy akár a kettős látás is.

Nem véletlen, hogy a számítógéppel végzett munkák esetében előírás, hogy megfelelő időközönként kellő mennyiségű szünetet tartsunk. És természetesen ilyenkor nem közösségi oldalak vagy saját üzeneteink csekkolásával kell kitölteni ezt az időt. Hanem valóban esélyt kell adni szemeinknek arra, hogy egy kicsit pihenjenek. Azonban ahhoz, hogy elkerülhessük a fent említett, kellemetlen tüneteket, ennél sokkal többre van szükség.

Általában az ilyen munkahelyeken szükséges a rendszeres látásvizsgálat biztosítása is. De ezen felül a legjobb és legtöbb, amit szemeink jólétéért tehetünk, ha mindemellett védőszemüveget is viselünk. Ezek a szemüvegek kifejezetten arra hivatottak, hogy megnyugtassák az igénybe vett szemeket, kiszűrjék a számítógép ugyan elvileg nem káros, de mégis kellemetlen sugarait. Ezzel segítenek abban, hogy szemeink ne fáradjanak el, ne legyen a nap végére égő, szúró érzésünk, és persze, ha kell, közben látásunkat is korrigálják.

számítógépes szemüveg

Ezeket a védőszemüvegeket ugyanis teljes mértékben személye szabva kapjuk meg, minden egyes – sokszor akár aprónak tűnő – részletet figyelembe véve. A Rapidus Optika széleskörű szolgáltatási kínálata a számítógépes védőszemüvegekre is kiterjed. Mindemellett nem csak magánszemélyek számára érdemes felkeresni az Optika munkatársait.

A dolgozók szemeinek épsége a munkáltatók szempontjából is rendkívüli jelentőséggel bír. Így, amennyiben olyan cégünk van, melyben az alkalmazottak folyamatos monitor előtti munkát végeznek, érdemes – illetve sok esetben kötelező is – számítógépes védőszemüveggel ellátni őket. Ezen felül, ahogy azt már fentebb említettük, a rendszeres szűrővizsgálat is elengedhetetlen, melyre sok  esetben a szemészeti szűrőbusz kínálta, egyedülálló lehetőség a legjobb választás.

Számítógépes védőszemüveg készítés

Tökéletes megoldás szemeink egészsége érdekében

A Rapidus Optikában elkészített számítógépes védőszemüveg minden egyes kritériumnak megfelel. Óvja szemeinket, biztosítja a tökéletes látást, mindezt úgy, hogy közben kényelmes és persze stílusos is.

Számítógépes védőszemüveg készítés

Tökéletes megoldás szemeink egészsége érdekében

A Rapidus Optikában elkészített számítógépes védőszemüveg minden egyes kritériumnak megfelel. Óvja szemeinket, biztosítja a tökéletes látást, mindezt úgy, hogy közben kényelmes és persze stílusos is.