Címke: szemüveg

presbyopia cvs

Presbyopia – ami mindenkit érint

A látásunkkal kapcsolatban a 20. vagy a 30. születésnapunk után zsigerből rávágjuk a nekünk szegezett „érzel valami változást” kérdésre, hogy nem, addig ugyanez már sajnos nem mondható el 40 éves kor felett. És, bár ez sokszor ijesztő lehet, ez egy teljesen természetes velejárója az idő múlásának, amit jobban járunk, ha elfogadunk, és megtanulunk együtt élni vele. Ahogy a presbyopia tekintetében is.

A presbyopia tünetei

Előbb vagy utóbb mindenkinél előjön ez a szemprobléma, hiszen ahogy a bőrünk változik idővel, úgy szemeink sem maradnak örökké fiatalok. Ha azzal szembesülünk, hogy látásunk már nem a régi, gyengébb a fókuszáló képességünk és nem látjuk élesen a közeli dolgokat, akkor bizony a presbyopia a mi életünkbe is megérkezett.

Mivel egy normál élettani folyamatról beszélünk, így megelőzni nem tudjuk. Azonban több megoldás is felmerülhet, melyek közül eldönthetjük, hozzánk melyik áll a legközelebb. A presbyopia korrigálására választhatunk szemüveget, de ott a kontaktlencse is, vagy akár ennek a kettőnek a kombinálása.

A presbyopia kezelése

Amennyiben a szemüveg mellett tesszük le voksunkat, úgy szóba jöhetnek az egyfókuszú és a többfókuszú szemüveglencsék. Előbbi akkor ajánlott, ha leendő viselője még távolra jól lát, közelre viszont már kevésbé. Ilyenkor egy olvasószemüveg meg is oldja a problémát. A többfókuszú szemüveglencse ereje abban rejlik, hogy egyetlen szemüveggel képes megoldani a közeli és távoli korrekciót is. Ennek a tulajdonságnak a leginkább személyre szabott és legnagyobb könnyítést jelentő megtestesítője a multifokális lencse, mely egyszerre nyújt biztonságot és rendkívüli kényelmet viselőjének bárhol, bármikor.

Ha a kontaktlencsét választjuk, akkor egy picit összetettebb a kép, már ami a lehetőségeket illeti. Létezik monokuláris illesztésű lencse, mely esetben egyfókuszú kontaktlencséket kapunk, pontosabban az egyik szemünkre a távoli, másik szemünkre a közeli látást korrigálót. Ezt a verziót módosítva kérhetünk azonban olyat is, hogy az egyik szemünkre multifokális, másik szemünkre pedig közelre vagy távolra korrigáló lencsét kapjunk. Többfókuszú kontaktlencse is létezik, viszont ennek megszokása és illesztése jóval nehezebb és több időt igényel.

Az eddig verziók kombinálása is lehet jó döntés. Ilyenkor az alap esetben kiválasztott kontaktlencse viselése mellé olvasószemüveg használatára is szükség van, amikor megkívánja az élethelyzet.

A Rapidus Optikában megtalálhatjuk az összes a megoldást, köztük a látáskorrekciónak legkorszerűbb módját is: a MultiMate Fit multifokális szemüveget. Ez könnyen megszokható, komfortos látásélményt ad közelre és távolra egyaránt anélkül, hogy közben szemüveget kellene cserélnünk. A teljesen személyre szabott, új generációs lencséhez ráadásul most számos kedvezmény is társul.

férfi Multimate Fit szemüvegben

Prémium minőségű Exelens multifokális szemüveg

A nem vékonyított – vagyis az 1.5 törésmutatójú – lencse már tartalmazza a karcolódás- és tükröződéscsökkentő réteget. Az Exelens MultiMate FIT szemüveglencse, sokkal szélesebb csatornakialakítással rendelkezik, és a 30.000 mérési pont alapján optimalizált designak köszönhetően teljesen természetes látásélményt és kényelmes viselést garantál.

A Freeform technológiával gyártott multifokális lencséhez műanyag vagy fém szemüvegkeretet választhat. Az elkészült szemüveg esztétikus megjelenést biztosít és minden távolságra éleslátást nyújt majd.

freeform technológia

FreeForm technológia

A mai szemüvegek már nem csupán azt a célt szolgálják, hogy segítségükkel jobban lássunk. Hanem egyszerűen tökéletesre képesek emelni látásunkat, beleértve azt is, hogy maximálisan személyre szabottan teszik mindezt. Ezek a személyes tárgyaink már teljes mértékben értünk vannak, és talán nem túlzás, ha kijelentjük: szinte lelkük van.

De hogy is lesz egy eszközből egyszerre a legnagyobb segítségünk, a legjobb barátunk és mindennapjaink elhagyhatatlan társa? A válasz egy olyan technológiai vívmányban rejlik, mely lehetővé teszi, hogy egy teljesen személyre szabott, saját igények és paraméterek alapján kialakított szemüvegünk lehessen. Ez a FreeForm technológia.

Ez a fajta digitális felületkialakítás – szemben a régebbi, hagyományos módszerrel – rengeteg előnnyel jár. Egyrészt feleslegessé váltak a különböző szerszámkészítések, melyek nem kis költséget jelentettek. Helyükbe ugyanis számítógépes vezérlés lépett.

3 dimenziós lencsefelszín

A FreeForm technológiának köszönhető az is, hogy a marási folyamatok sokkal kifinomultabbak lettek, a precíz felületkialakítás pontról pontra történik. A lencsefelszín kivitelezése már három dimenzióban történik ahelyett, hogy csak vízszintes és függőleges tengelyek mentén zajlana. A technológia segítségével rendkívül finom felületet lehet létrehozni, mindezt abszolút személyre szabott paraméterekkel.

Az egyéni viselési paraméterek között már nem csak a dioptriáról, az átmérőről és a vastagságra vonatkozó adatokról beszélünk. Személyes stílusunk és igényeink is teret kapnak a szemüveglencse kialakításakor. Ma már ezzel az eljárással készült progresszív lencsék mellett lehetőségünk van arra is, hogy divatnak tökéletesen megfelelő, akár napszemüvegünkbe vagy valamely sport modellbe kérjük FreeForm technológiával előállított lencsét. Ez pedig tényleg garantálja számunkra, hogy teljesen egyéni igényeinkre szabott szemüveget viselhessünk nap, mint nap, bármilyen körülmények között.

Belényi Bea

FreeForm technológiával gyártott szemüvegajánlatunk

A Freeform technológiával gyártott multifokális lencséhez műanyag vagy fém szemüvegkeretet választhat. Az elkészült szemüveg esztétikus megjelenést biztosít és minden távolságra éleslátást nyújt majd.

Multifokális szemüveg 29.990 Ft

irodai szemüveg

Irodai dolgozó szemüveg

Az elmúlt években óriási mértékben megnőtt a képernyők előtt végzett feladatok mennyisége, így manapság egyre többen töltik a teljes munkaidejüket a kijelzők előtt. Azoknak, akik szemüveget viselnek, meg kell küzdeniük a megfelelő szemüveg kiválasztásával. 

Úgy érzed, hogy a mindennapokban használt szemüveged közel sem tökéletes, amikor a munkádat végzed? Gyakran fáradt, vörös és száraz a szemed egy-egy nap végén?

Vagy szeretnél az alkalmazottaid számára egy plusz juttatást nyújtani, amely növeli a komfortérzetüket, így a teljesítményüket is?

A számítógépes védőszemüveg az, amire szükséged van! Ez a szemüveg enyhíti a számítógép használatából eredő fókuszálást, amely a szem terhelését okozhatja, emellett pedig megvédi a munkavállaló látását a digitális eszközök képernyői által kibocsátott kék fénytől is.

Milyen előnyei vannak a számítógépes védőszemüvegnek?

➡️ A monitor tisztánlátása, kényelmetlen testhelyzetek felvétele nélkül.

➡️ Különböző szemmel kapcsolatos kellemetlen tünetek megszűnése.

➡️ Nem tereli el a figyelmed a homályos látás, a folyamatos szem vagy fejfájás: végre a feladataidra koncentrálhatsz!

Ha motiválnád a dolgozóidat, a számítógépes védőszemüveg egy remek lehetőség erre! Mutasd meg nekik, mennyit is jelent neked a munkájuk és az egészségük.

Még nincs késő, ha őszi céges látásvizsgálatra készülsz!

Vedd fel velünk minél előbb a kapcsolatot, hogy a te alkalmazottaid is új számítógépes védőszemüvegükben juttassák közelebb a céged az üzleti sikerekhez!

Felkeltette az érdeklődésedet a céges látásvizsgálat?

Ha szeretnéd te is szemüveggel növelni a dolgozóid teljesítményét, olvass bővebben itt a céges látásszűrésről.

Lépj velünk kapcsolatba!

Kijelentem, hogy az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és az abban leírtakat elfogadom.

Időpontfoglalás telefonon

Hívj minket!

szemüvegválasztás

Szemüvegválasztás melléfogások

Előfordult már veled az, hogy órákat töltöttél el az optikában a keretek és a lencsék próbálgatásával? Megálmodtad a “tökéletes” szemüveget, viszont mikor elkészült és eltöltötted benne az első napot azt érezted, hogy “Nem, ez nem az, amire vágytam!”

Az új szemüveg kiválasztása nagyon nehéz döntés, és nagyon könnyű melléfogni is. Mielőtt megvásárolnád a szemüveged fontos, hogy ismerd azokat a bizonyos  buktatókat.

Mire is gondolunk pontosan a szemüvegválasztás során?

➡️ Nem megfelelő korrekció

A rossz dioptria tovább ronthatja a látásodat, ezen kívül szemfáradtságot, fejfájást, szédülést, szemszárazságot és homályos látást is okozhat. Szemüveg vásárlás előtt mindenképpen vegyél részt egy komplex látásvizsgálaton a legpontosabb adatok érdekében.

➡️ Gyenge minőségű szemüveg választása

Ha gyenge keretet választasz és hosszabb ideig viseled a szemüveget, az fájdalmat okozhat a fül mögött és az orr területén. Amellett, hogy nem komfortos, könnyen megsérülhet vagy eltörhet, ez a fajta műanyag pedig jobban vonzza a baktériumokat is.

➡️  Az UV védelem hiánya

Ha túl sok időt töltesz a szabadban, az UV sugárzás káros hatással lehet a szemeidre. Ennek érdekében UV védőbevonattal ellátott szemüveget érdemes vásárolni.

Ha ezen akadályok egyikével sem szeretnél találkozni a szemüvegválasztás során: válaszd a Rapidus Optikát!

A teljeskörű látásvizsgálaton felmérjük szemeid állapotát és megállapítjuk, mekkora korrekcióra van szükséged. Ezt követően segítünk kiválasztani a tökéletes lencsét és keretet, hogy a tisztánlátás mellett komfortosan érezd magad az új szemüvegedben.

Szemüveg választás professzionális módon

Napjaink egyik legmodernebb 3 dimenziós szemüveglencse és keret választó programja a Zeiss iTerminal, mely rendkívüli lehetőségeket biztosít a szemüveg készítése során. Csupán 5 percet vesz igénybe a vizsgálat és máris láthatjuk az eredményt!

Starlite Multimate Fit

Szemüveg készítés az igényeidnek megfelelően

A szemüveg kialakítása során fontos figyelembe venni azt, hogy mivel foglalkozol és milyen környezetben fogod viselni a szemüveget. Nem csupán az elképzeléseink, hanem a divat, a saját stílusunk és persze adottságaink is mérvadók ebben. A beszélgetést követően mi tudni fogjuk, hogy milyen lencsére van szükséged.

Ne bízd a véletlenre!

Ha szeretnéd, hogy a szemüveged a tisztánlátás élménye mellett magabiztosságot is kölcsönözzön neked keress fel bennünket, hogy együtt megálmodva megvalósíthassuk azt a szemüveget, amelyet büszkén fogsz viselni minden szituációban.

Időpontfoglalás telefonon

Hívj minket!

szemüveg vselése

Szemüveges vagy? És viseled is?

Függetlenül attól, hogy már viselsz szemüveget, vagy csak most van tervben az első beszerzése, fontos, hogy jól érezd magad a keretben és szeresd hordani. Az is lehet, hogy bár van a birtokodban szemüveg, mégsem használod, mert vagy nem látsz vele rendesen, vagy a célnak nem megfelelő, vagy csak egyszerűen nem tetszik a kinézeted benne és cikinek találod.

Miért viseld a szemüveged?

➡️ Mert befolyásolja a megjelenésed, tökéletes kiegészítő lehet, ha a saját stílusodnak megfelelő szemüveget választasz.

➡️ Mert végre tisztán láthatsz, nincs többé hunyorgás.

➡️ Mert védi a szemeid a portól, az UV és kékfény sugaraktól.

Ahhoz, hogy ne legyen többé nyűg a szemüveg viselése, rá kell találnod a TÖKÉLETES darabra. A legoptimálisabb szemüveg az, amely minden igényednek és elvárásodnak tökéletesen megfelel, amelyben önbizalommal lépsz ki az utcára.

A nagy választéknak köszönhetően kétségtelen, hogy nem egyszerű megtalálnod a számodra ideális szemüvegkeretet. Ha nem vagy biztos abban, hogy milyen típusú keretet keresel, vagy mi állna jól neked  a szakértőink szívesen segítenek neked.

Szemüveg választás professzionális módon

Napjaink egyik legmodernebb 3 dimenziós szemüveglencse és keret választó programja a Zeiss iTerminal, mely rendkívüli lehetőségeket biztosít a szemüveg készítése során. Csupán 5 percet vesz igénybe a vizsgálat és máris láthatjuk az eredményt!

Starlite Multimate Fit

Szemüveg készítés az igényeidnek megfelelően

A szemüveg kialakítása során fontos figyelembe venni azt, hogy mivel foglalkozol és milyen környezetben fogod viselni a szemüveget. Nem csupán az elképzeléseink, hanem a divat, a saját stílusunk és persze adottságaink is mérvadók ebben. A beszélgetést követően mi tudni fogjuk, hogy milyen lencsére van szükséged.

Ne bízd a véletlenre!

Ha szeretnéd, hogy a szemüveged a tisztánlátás élménye mellett magabiztosságot is kölcsönözzön neked keress fel bennünket, hogy együtt megálmodva megvalósíthassuk azt a szemüveget, amelyet büszkén fogsz viselni minden szituációban.

Időpontfoglalás telefonon

Hívj minket!

szemüveg ápolás ray-ban tok

A szemüveg ápolása

A Rapidus Optika ügyvezető igazgatójának szakmai tanácsai a szemüveg megóvásával kapcsolatban

Sok időt fektetsz a megfelelő szemüveg megtalálásába. A tökéletes keretet keresed, olyan mintában vagy színben, amely tökéletesen kifejez téged. Türelmesen várod a lencsék beillesztését, és azt a hívást, amely azt mondja, hogy az új szemüveg végre készen áll az átvételre.

Miért ne akarnál mindent megtenni annak érdekében, hogy ezek a szemüvegek a lehető leghosszabb ideig biztosítsák számodra a tisztánlátást?

De mégis hogyan tolhatom ki az élettartamukat?

A kérdésedet nem más, mint Szalay Szabolcs, optikánk ügyvezető igazgatója fogja megválaszolni, aki 1993 óta dolgozik ebben az iparágban. Először tanulmányai során, majd a szakmai gyakorlata révén szerezte meg professzionális tudását.

1996-ban alapította meg a Rapidus Optikát, amely a számos szakmai evolúciónak köszönhetően még mindig egyedi és innovatív szolgáltatásokat nyújt. Szabolcs nagyon örül annak, hogy az optikai kihívásokat mindenki számára a legoptimálisabb módon képes megoldani:

“ A siker természetesen közös eredmény, kollégáim csapatként támogatnak és mindig számíthatok rájuk! ”

Szalay Szabolcs

Szemüveg egy életen át

“ Gyermekkorom óta szemüveges vagyok, végigkísért az általános iskolától, középiskolán keresztül az egész eddigi életemen. ” 

Szabolcs számára a szemüveg mára egy olyan kiegészítő lett, amelytől nem tud megválni. A látás problémákkal küzdő emberek két dolgot akarnak – tisztán látni és jól kinézni. A mai szemüvegkeretek olyan stílusosak, hogy akár a kifutón is bátran vonulnak bennük végig a modellek. Sokan gondolják úgy, hogy szemüveg viselése érettebbé vagy divatosabbá teszi őket, intelligensebb megjelenést kölcsönöz.

Szabolcs is úgy gondolja, hogy egy szemüveg sokkal több mint gyógyászati segédeszköz, sokkal inkább egy olyan kiegészítő, amely szinte öltöztet.

A szempontok, amelyeket egy látszerész figyelembe vesz szemüvegválasztásnál.

A szemüveg stílusa, színei, kerete:

“ 2 véglet létezik számomra, vagy harmonizáljon az arccal és konzervatív színekből álljon a keret, vagy legyen vidám, extravagáns színű és formájú. “

Az arcformák azonosítása jó kiindulópont a keretek kiválasztásához. A tökéletes keret megtalálásának titka egy olyan pár kiválasztása, amely leginkább illik az adott formához. Bizonyos keretek kiemelhetik vagy akár karcsúsíthatják az arcod, a lényeg, hogy segítenek kiegyensúlyozni a megjelenést.

A tökéletes keret megtalálásának következő lépése a bőrszínhez illő színek kiválasztása. Gondolj arra, hogy milyen színű ruhákban érzed magad a legkényelmesebben és próbálj fel ilyen színű kereteket!

Ha pedig valami másra vágysz, valami vadra, bohókásra és feltűnőre, válassz egy igazán különleges darabot, hogy a ragyogó személyiséged a keret stílusában és színeiben is visszaköszönhessen!

Funkció (hétköznapi, sport vagy alkalmi viselet):

Mindannyian másként töltjük napjainkat, ezért fontos megfigyelni az életmódodat, mielőtt döntést hoznál. Ha irodában dolgozol, vagy fizikai munkát nem igénylő munkát végzel és fontos számodra a kényelem, akkor olyan keretet érdemes választanod, amely a nap 24 órájában megadja számodra a vágyott komfortérzetet.

Ha sportoló vagy, akkor olyan tartós kereteket javaslunk, amelyek nem mozdulnak el a napi sporttevékenységek során sem.

Ha gyakran veszel részt fontos üzleti találkozókon, válassz stílusos, letisztult és egyszerű keretet, amely csak úgy sugározza magából a magabiztosságot és a tudatosságot.

A lencse bevonatai

Bár a lencséket elsősorban a látásjavító tulajdonságok határozzák meg, az is meghatározó, hogy milyen rétegek vannak rajta.

Sokat dolgozol a számítógép előtt? A kék fény szűrő réteg szinte elengedhetetlen.

Szeretnéd, ha bombabiztos lenne a lencséd? Keménylakk bevonatra van szükséged!

Erősebb kontrasztra vágysz? A tükröződéscsökkentő bevonatot neked találták ki!

Biztonságban szeretnéd tudni a szemeidet? Az UV szűrő bevonat manapság elengedhetetlen.

Amiben mindenképp hallgass Szabolcsra:

“ Sokan szemüvegesek, azonban mégsem hordják. “

Ennek oka lehet a korlátozott mozgással, a funkcionalitással, a kényelemmel vagy a megjelenéssel kapcsolatban felmerülő aggályok. Azonban, ha megtalálod a tökéletes szemüveget, amely megfelel az életmódodnak, akkor ezeknek a kifogásoknak a nagy része is megszűnik.

Sokkal magabiztosabbá fogsz válni, a szemüveget pedig mindenképp érdemes viselni, hiszen segít tisztán látni. Válassz körültekintően, hogy ne legyen nyűg a szemüveg viselése.

És mindemellett: “Vigyázz a szemüvegedre! ” 

Hogy néz ki egy optikus szemüvegápolási rutinja?

“ Mindenképp tedd a tokjába a szemüveged, ha nem használod! Így megvédheted a karcoktól és attól, hogy leessen vagy eltörjön! ”

“ Ápold és tisztítsd, hogy hosszú életű lehessen a szemüveged. A különböző tisztító folyadékok és törlőkendők legyenek elengedhetetlenek, ha az ápolásról van szó! ”

“ Maszkviselés esetén ne feledkezz meg a párátlanító használatáról! ” 

Mi az, amit mindenképpen kerülj el?

Ne hajolj közel forró edényekhez főzés közben, ne kerülj túl közel a nyitott sütőhöz, és ne szaunázz szemüvegben! A lencse felületére felvitt régeteket roncsolja ez a magas hő, olyan érzést kelthet, mintha megfolyna az adott réteg a lencse felületén.

Karcvédő felület ellenére se használd tolltartónak a szemüvegtartódat! Ha nem tárolod megfelelően, esetleg csak bedobod a táskádba, könnyen baja eshet, és felsértheti ezt a réteget.

Mi az, amiben mindenképpen egyedi a Rapidus Optika, ha a szemüveg ápolásáról van szó?

“ Mi minden szemüveghez adunk tokot és törlőkendőt, pont azért, hogy azokat az alapfeltételeket tudjuk biztosítani, amely a megóvásukhoz szükséges.” – mondja Szabolcs. Minden esetben tájékoztatják a vevőket a korábban említett apró kis praktikákról annak érdekében, hogy minél hosszabb távon lehessen hű társuk a mindennapokban az új szemüvegük.

Ha olyan szemüvegre vágysz, amely százszázalékosan önazonos és önbizalommal ruház fel, nem kell tovább keresgélned! A Rapidus Optikában egy átfogó és komplex szemvizsgálatot követően szakemberek segítségével állíthatod össze a szemüvegedet!

Látogass el hozzánk, ha tisztán látásra vágysz!

Időpontfoglalás telefonon

Hívjon minket!

szűrőbusz

Szemüveg cégek számára

Új szemüveget szeretnél vásárolni, de nem tudod, mi az, amire szükséged van? Munkavállalóidnak szeretnél (számítógépes) védőszemüveget biztosítani, de bizonytalan vagy abban, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbbet? Sokkal többről van itt szó, mint arról, hogy találomra rámutatsz egy keretre!

“Melyik szemüveg az, amely igazán megfelel nekem az adott pozícióban?” – merül fel minden alkalommal a kérdés.

Néhány dolgot mindenképpen figyelembe kell venni a kiválasztás során. Az arc formájára és a szemüveg méretére vonatkozó néhány alapelv mellett az új szemüveg kiválasztásakor fontos tényező a személyes ízlés és az is, milyen tevékenység közben szeretnénk viselni.

Amit a munkavállaló érzékel – Már nem megfelelő a szemüveg számítógép előtti munkavégzéshez?

Próbálsz fókuszálni, de hunyorgás nélkül szinte lehetetlen? Nem tudod elég messze tenni a papírt magadtól, hogy el tudd olvasni? Sokkal jobban ég a szemed, hamarabb elfáradsz és kevesebb ideig tudsz koncentrálni?

Ezek az alkalmazottaid tapasztalatai.

A szem teljesen más, mint a többi érzékszervünk. Egyikhez sem hasonlítható. Ha baj van, nem fájdalmat érzünk, más tünetekkel próbál minket rávezetni arra, hogy a szemüvegünk már nem megfelelő. Gyakori fejfájás, szemfáradtság és szárazság, hányinger vagy más kellemetlen érzés is párosulhat ahhoz, ha szemed már nem tud a munkavégzéshez megfelelően alkalmazkodni.

A szemek görcsös állapotba kerülnek, ha a lencsék helyett nekik kell a fénytörést korrigálni. Ez rövidebb ideig működik, ezt követően azonban jelentkezni fognak a panaszok.

Ezen esetek kiküszöbölése a megfelelő dioptriával megoldható, így megkímélheted szemeidet a felesleges erőlködéstől.

Bikfalvi Tamás Rapidus optika

A diagnózis felállítása – Milyen vizsgálatok szükségesek hozzá?

A vizsgálat mindig komplex és összetett. Először egy computeres szemvizsgálatra kell számítani, ami közelítő értéket ad. Ez az optometrista számára jó kiindulópontul szolgál. Ezután előkerül a próbakeret, amellyel különböző dioptriákat tudunk kipróbálni. Veled, a pácienssel folyamatosan kommunikálva, a te érzéseid és tapasztalataid alapján születik meg az eredmény. A vizsgálatnál szükség van arra, hogy az információcsere megtörténjen, hiszen te érzed át igazán azt, melyik dioptria a legkomfortosabb szemeid számára a mindennapok során.

Van az a dioptria, amely a tökéletes látást biztosítja, viszont közel sem biztos, hogy ez komfortos a viselője számára. Olyan dioptriára van szükség, amely kényelmes viselet, megkönnyebbülés a szemek számára.

A dioptria és a lencsetípusok kapcsolata – Hogyan befolyásolják egymást?

Szakembereink a vizsgálat előtt minden esetben kitérnek arra, hogy hova szeretnéd használni az adott szemüveget. Mindennapokban, munkában, a számítógéphez vagy olvasáshoz? A megfelelő lencse érdekében minden információ fontos számunkra, hogy a legjobb szolgáltatást nyújthassuk neked!

Bizonyos dioptria felett (2-3) mindenképpen ajánljuk a vékonyított lencsét, így a szemüveg szebb és esztétikusabb kialakítású lesz. A dioptria mellett ez attól is függ, milyen keretet választasz.Sok esetben speciális polikarbonát vagy keményebb anyagú lencse lesz szükséges, amelybe akár fúrni is lehet.

Mindezeket a forma is befolyásolhatja. Ha hatalmas szemüvegkeretet szeretnél a nagy dioptria mellé, az túlságosan kicsinyítheti vagy nagyíthatja a szemeidet, így nem biztos, hogy azt a hatást éred el vele, amire vágytál.

Mi a Rapidus Optikánál próbáljuk az esztétikán túl, optikailag is segíteni a pácienseket.

Mi nem szeretnénk azt, ha csak leemelnéd az adott keretet a polcról, majd később elégedetlenül látogatnál vissza: kényelmetlen, csúszik, nem áll jól, diszkomfortos.

Mi segítünk! Professzionális szaktudásunkba beletartozik az is, hogy tudjuk, milyen szín, stílus áll jól neked, a személyiségedhez és az arcberendezésedhez, ezt a keretet pedig tökéletesen hozzád is szeretnénk igazítani!

“ A szemüvegkeret kiválasztása hosszú folyamat, lesz rá elég időm? “

A vizsgálatra egymást követőenérkeznek a páciensek. Célunk nem a gyorsaság. A cél az, hogy együtt megtaláljuk a számodra legalkalmasabb szemüveget. Az esztétika ésa szín is fontos, a mi véleményünk mellett pedig a kollégáid is biztosan szívesen segítenek a választásban! A legjobb megoldást keressük!

Küldetésünk, hogy segítsünk megtalálni egy olyan keretet, amelyet szeretni fog a dolgozó, és ez úgy illik hozzá, mintha ráöntötték volna. Mit veszünk ilyen esetekben figyelembe, mi alapján indulunk el a keretek útvesztőjében?

1. Teljes keretméret

A legjobb illeszkedés keretet ad az arcodnak. Ügyelni kell arra, hogy a teljes keretszélesség hogyan működik az arc szélességével. A darabnak meg kell egyeznie az arc legszélesebb részével, ez az illesztési funkció pedig sokkal fontosabb, mint az objektív mérete.

2. A szemek elhelyezkedése

Vízszintesen,ideális esetben a széli-, és orr résztől egyenlő távolságra helyezkednek el a pupillák a szemüvegkeret karika részében. Függőlegesen, ha négy egyforma szakaszban képzeled el a lencsét, akkor a szemnek a 25% -os szegmensben kell lennie közvetlenül a középpont felett, soha nem a középpont alatt, és soha nem a felső 25% -ban.

3. Híd illeszkedés

A kényelem kulcsfontosságú, a keret felpróbálása pedig elengedhetetlen a választási folyamat során. Az orrtámasznak a megfelelő helyen kell lenniük, megelőzvén azt, hogy a viseléskor kellemetlen érzés jelentkezzen. Fontos, hogy már a próba alatt komfortosan érezd magad benne, hiszen így elejét vehetjük a későbbi kényelmi problémáknak.

4. Keret alakja és formája

Ne félj kísérletezni egy kicsit. Ha hosszú évek óta ugyanolyan stílusú keretet használsz: mi lenne, ha nyitott lennél egy kis újdonságra. Egy próbát mindenképpen megér, nem? Még ha nem is lesz szerelem, legalább megbizonyosodsz róla, hogy eddig is a hozzád leginkább illeszkedő kereteket választottad!

5. A tökéletes szemüveg receptje

  • A szemek elhelyezkedéséhez tökéletesen illeszkedő keret.
  • A keret szélessége megfelelő az arc szélességéhez.
  • A keret hídja megfelelően illeszkedik, ahogyan az orrtámaszok is.

Ezeket természetesen nem egyedül neked kell eldöntened, mi megadjuk a szükséges optikai és szakmai segítséget. Neked csak annyi a dolgod, hogy felvedd velünk a kapcsolatot céges látásvizsgálattal kapcsolatban, mi pedig elintézzük a többit!

Ha problémamentesen, szervezés és fennakadások nélkül szeretnél új szemüveget biztosítani alkalmazottaid számára, keress bennünket!

jó multifokális szemüveg

Milyen optikát válasszak?

Az optikai üzletek különleges helyek. Sokkal többek annál, mint szemüvegek és keretek kiállítása, a vevők kiszolgálása.

Az optika szakemberei arra törekszenek, hogy segítsenek megtalálni a tökéletes lencséket a szemüvegedhez, hogy az a vizuális követelményeket teljes mértékben kielégíthesse, ezzel tiszta és kényelmes látást biztosítva számodra. Ez magába foglalja annak a meghatározását is, hogy milyen típusú lencsével vagy milyen típusú bevonattal legyen ellátva a legújabb szemüveged.

Eljött a szokásos szemvizsgálat ideje?

Problémát tapasztalsz a látásoddal kapcsolatban?

Úgy érzed, a mostani szemüveged már nem megfelelő?

Szemüveg vásárlás előtt elengedhetetlen a körültekintő szemvizsgálat. Az optikai üzletek vizsgálóhelyiségei lehetővé teszik a páciensek számára, hogy a szemüvegkeretek és lencsék széles és átfogó palettája mellett látásvizsgálaton vegyenek részt a szemeik egészségügyi állapotának ellenőrzése érdekében.

Irány az optika!

Na jó..

De melyiket válasszam?

Kisebb optikák és optika láncok – Rugalmasság és alkalmazkodóképesség

Egy kisebb cég sokkal inkább flexibilis, mint egy nagyobb vállalat. Ez az optikai üzletekre is igaz. De miért van ez?

Gyorsabb a döntés folyamata, a reakció a felmerülő kihívásokra, hiszen egy családias és gyors megbeszélés folyamán minden kérdés azonnal megválaszolásra kerül.

Míg egy nagyobb céglánc központilag kitalált és bevált formulákat használ és elsődlegesen a profitra hajt, addig a kisebb vállalkozások ténylegesen vevőorientáltak, az adott személy speciális problémáira összpontosítanak.

Nagyon extrém szemészeti problémával küzdesz? Célunk megoldást találni erre is. Szükség esetén különböző gyártóktól és márkáktól rendeljük be a számodra megfelelő termékeket. Ez nagyobb optikai üzletekben lehetetlen lenne, hiszen gyakran kínálatuk csak néhány gyártót foglal magába, akikhez szerződés köti őket.

A mi célunk az elégedettség! Hosszú távon!

ZEISS I.Terminal

Személyre szabott vizsgálat – A teljes figyelmünk a tied!

Igazi hozzáértők és szakértők állnak a rendelkezésedre!

Ellentétben azzal, amit sokan hisznek, vannak olyan optikai üzletek is, ahol nem csak értékesítési asszisztensek dolgoznak. A mi kollégáink képzett és tapasztalt optometristák, akik megértik egyedi elképzeléseidet, aggodalmaidat és aggályaidat.

Amikor ellátogatsz hozzánk, tapasztalt szakemberek fogadnak. Nemcsak megvizsgálnak és gyorsan kiszolgálnak, de az összes kérdésedre válaszolnak és megadják a szükséges segítséget.

Nem kell attól tartanod, hogy a szakértők elkapkodják a szemvizsgálatot vagy olyan szemüvegkeretet próbálnak rádsózni, amely egyáltalán nem a te világod. Mi időt szánunk arra, hogy megismerjük, milyen elvárásaid vannak a szemüveggel kapcsolatban.

Hosszú távon megtalálhatod nálunk azt az optometristát, akivel évről-évre szívesen találkozol majd és diskurálsz arról, hogyan is változott a látásod a legutóbbi vizsgálat óta eltelt időben, illetve milyen tüneteket észleltél. Nem kell attól félned, hogy minden alkalommal idegenek mérik fel a szemeid állapotát elbeszélve egymás mellett és felülbírálva egymás döntéseit, ajánlásait.

Mi csapatként dolgozunk, kiegészítjük egymást!

Nem az eladásra koncentrálunk, hanem az igények kielégítésére!

Nálunk a vásárló nem csak egy újabb összeg a pénztárgépben! Elsődleges célunk az, hogy elégedetten távozz az üzletünkből és ne úgy gondolj a szemvizsgálatra, mint felesleges nyűgre, vagy a szemüvegre, mint felesleges kiadásra. Amellett, hogy a vizsgálat teljesen fájdalommentes, törekszünk arra is, hogy a lehető legbarátságosabb körülmények között végezzük azt el.

Biztosítani tudjuk azt, hogy a keretek tökéletesen illeszkedjenek hozzád, és segítünk megtalálni a legjobb szemüveget a látásod javítására, miközben figyelembe vesszük a megjelenésedet is. Különböző típusú, színű, formájú és stílusú szemüvegkereteket ajánlunk, amely az arc alakjához ideális, illik hozzád és a személyiségedhez is.

Az egyik legszebb dolog ebben a szakmában az, mikor az elégedett vásárló úgy távozik tőlünk, hogy megfelelően lát és elégedett a szolgáltatásainkkal. Lehet, hogy nem is gondolnád, de a szemüveg az egyik leghatékonyabb önbizalom növelő eszköz. Ha megfelelőt viselsz, akkor amellett, hogy a látásod korrigálásra kerül, magabiztosabbá is válhatsz.

Olyan választék, amelyben biztosan megtalálod a megfelelő szemüveget!

Optika függő, ki milyen és mennyi terméket mutat be. Mi nagy árukészlettel rendelkezünk, így biztosan megtalálod az ízlésednek megfelelőt. Változatos kereteink vannak mind stílusban, mind arckarakter és paraméterek szempontjából. Ezek a szempontok segítenek nekünk is abban, hogy mi az, ami jól áll neked.

A szakmai tudásra itt is szükség van annak érdekében, hogy ne vesszünk el a rengeteg szemüveg között és ne pazaroljuk az idődet. Mi célirányosan tudjuk azt ajánlani, ami hozzád illik!

A legjobb szemüveg az, amely nemcsak a látási problémákat korrigálja, de tökéletesen önazonos is. Illik a személyiségedhez és viselésekor úgy érzed, árad belőled az önbizalom.

Kaptál már dicséretet arról, hogy milyen jól áll neked a szemüveg?

Megbízható szakembereink segítségével neked is kiválasztjuk azt a bizonyos szemüveget.

Célunk a Rapidus Optikánál – Nekünk te vagy az első!

A Rapidus Optikánál elköteleződtünk amellett, hogy a legmagasabb színvonalú professzionális és barátságos szolgáltatást, minőségi termékeket és kiváló értékeket nyújtsunk a pácienseknek.

Szabadon választhatjuk ki a gyártók legjobb termékeit, ez azt jelenti, hogy minőségi keretekkel rendelkező szemüvegek széles választékát kínáljuk.

A minőség iránti elkötelezettségünk azokra a szakértőkre is kiterjed, akik gondoskodnak a látásodról. A szemedet profi optometrikus vizsgálja meg, míg a szemüveget vagy kontaktlencsét szintén magasan képzett személyzet biztosítja.

Átfogó szemészeti szolgáltatást nyújtunk. Célunk az, hogy minden szemüveget viselő kortól, költségvetéstől és igényektől függetlenül megtalálja azt a szemüveget, amelyben magabiztosabbá válik.

Ha te is ilyen szolgáltatásra vágysz, lépj velünk kapcsolatba!

Szeretettel várunk!

munkás színezett védőszemüvegben

Céges látásproblémák

Alkalmazottként elégedett vagy a látásoddal? Cégvezetőként az alkalmazottaid teljesítményével? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy ez a kettő összefügg?

Nincs több kellemetlen, görnyedéssel teli munkaóra, hiszen a számítógépes védőszemüvegnek köszönhetően – amely a saját dioptriádnak megfelelően van elkészítve –  nem okoz gondot a kijelzőn megjelenő apró betűkre fókuszálás. Elmúlik a szemszárazság és a fáradtság érzése, hiszen végre azon a lencsén át láthatsz, amely kiszűri a káros kék fényt:

és máris produktívabb vagy!

Kiemelt kockázatú munkakörben dolgozol, szemeid pedig folyamatosan a baleset lehetőségének vannak kitéve? Végre az a védőszemüveg lehet a munkatársad, amely nemcsak a sérüléstől védi meg az egyik legfontosabb érzékszerved, de a látásproblémáidra is megoldást nyújt. Nem kell többé dupla szemüvegben dolgoznod (a mindennapokban használt, dioptriás szemüveged és a védőszemüveg) vagy hunyorognod, nem zökkent ki semmi a feladatod végrehajtásából:

és máris könnyebben fókuszálsz!

Széles spektrumú szolgáltatás – Az iparág nem akadály!

Rengeteg különböző iparággal dolgoztunk már együtt a hosszú évek során. Legyen szó különféle gyárakról,  informatikai cégekről, kutatásról és fejlesztésről vagy bármilyen egyéb területről, mindig igyekszünk a leghatékonyabb és legmegfelelőbb megoldást nyújtani.

Akár a monitor előtt töltöd a munkanapodat, akár a gyárban, laboratóriumban, irodában vagy műhelyben történik a munkavégzés, biztosan megtaláljuk számodra a megfelelő védőszemüveget.

“Hogy vagytok képesek minden munkakörnyezethez és pozícióhoz megtalálni az optimális szemüveget?”

Felmérünk és informálódunk, hiszen így találhatjuk meg azt a szemüveget, amelyre szükség van. Először mindenképpen helyszíni felmérést végzünk, látogatást teszünk.

Ez azért különösen fontos számunkra, mert nemcsak látjuk azt, hogyan is zajlik az adott tevékenység, de a munkavédelemért felelős személyekkel is konzultálni tudunk. Ők azok a szakemberek, akik pontosan ismerik az adott iparágat és tudják azt, hogy milyen szintű védelemre van szükség. Mi hozzátesszük ehhez az optikai szakértelmünket, olyan bevonatokat és rétegeket ajánlanunk, amelyek megkönnyítik az alkalmazottak munkáját.

Célunk komfortossá és biztonságossá tenni a mindennapi munkavégzést személyre szabott szemüvegekkel. Ezek nemcsak megelőzik a baleseteket, de korrigálhatjuk a szem problémáit is a hatékony feladatteljesítés érdekében.

dioptriás védőszemüveg

Megoldás a problémákra – A cégek korábbi tapasztalatai alapján

1. Probléma – “Hogyan lehet koronavírus idején steril környezetet biztosítani a vizsgálathoz?”

A COVID-19 járvány első hónapjaiban az embereket sokként érte a jelenség. Az üzletek bezárásával és a szolgáltatások szüneteltetésével egyidőben azok, akiknek a munkaköre megengedte, home office-ba kényszerültek, mások pedig a megfelelő védekezés mellett folytatták a munkát.

Legtöbben a fertőzésveszély miatt az orvosi rendelőket és kórházakat is elkerülik, csak sürgős esetben látogatják ezeket az intézményeket. Nem meglepő, hogy a világjárvány idején a cégek nehezen tudnak olyan helyszínt biztosítani, ahol steril és tiszta körülmények között végezhetnek el látásvizsgálatot a szakemberek a dolgozóikon.

Megoldás – Szűrőbusz

A szűrőbuszunknak köszönhetően nincs szükség egy szoba felszabadítására és annak folyamatos fertőtlenítésére. A buszban minden adott ahhoz, hogy megfelelő körülmények között szenteljük a figyelmünket az alkalmazott szemeire. Minden eszköz megtalálható benne, bárhol és bármikor fertőzésmentes vizsgálószobaként funkciónál.

2. Probléma – “Nem vagyunk elégedettek a mostani szolgáltatóval és termékeikkel”

Gyakori lehet, hogy a cég telephelyén belül kell megoldani a helyszín kérdését, vagy akár személyesen kell a dolgozóknak szabadidejükben ellátogatni a szakemberekhez.

Az elkészített szemüveg pedig sok esetben nem illeszkedik kellőképpen, a minősége nem a legjobb, kialakítása is hagy némi kívánnivalót maga után. A befektetett pénz, idő és energia így nem térül meg.

Megoldás – Válassz olyan céget, ahol a tökéletesnél nem adnak alább!

A Rapidus Optikánál az a legfontosabb számunkra, hogy a kezünkből kiadott szemüvegek egytől-egyig olyan munkaeszközök legyenek, amelyek személyre szabottan segítik a mindennapokat. A szemüveg ideálisan illeszkedjen a viselője arcára, minőségben és anyagban pedig az elvárásoknak megfelelő legyen.

3. Probléma – “Nem vagyok benne biztos, hogy hitelesített védőszemüvegeket használunk”

Te ellenőrizted a védőszemüveged? Látod a belső részében a gravírozást? Nem?

Akkor van egy rossz hírünk.

Azok a termékek, amelyeken a tanúsítvány szerinti jelölések nem szerepelnek, nem hitelesek, így közel sem biztos, hogy megelőzik a balesetet. Védőszemüvegnek tűnhet, de igazából hivatalosan nem az. Amennyiben bekövetkezik a baj, nemcsak az eszközt forgalmazó céget, de a munkaadót is felelősségre vonhatják.

Megoldás – Hitelesített védőszemüvegek

Az általunk elkészített szemüvegek az említett tanúsítvánnyal vannak ellátva, ez a gravírozás a keretben és a lencsében is megtalálható. Így biztosak lehetünk abban, hogy az eszköz alkalmas arra, hogy megelőzze a szemekkel és látással kapcsolatos munkahelyi baleseteket.

4. Probléma – “Postán küldték ki a szemüvegeket, ezt jelentené a minőségi és exkluzív szolgáltatás?”

Zavaró lehet, amikor több száz munkatárs szemüvegével érkezik meg a futár. Jobb esetben külön-külön csomagolva, rosszabb esetben egy nagy karton dobozba süllyesztve.

Nem csak a szállítás módja nem megfelelő. A védőszemüvegek felpróbálása közben észreveszed, hogy nagy rád a szemüveg..

Vagy túl szoros..

Csak nem illeszkedik..

Mivel a megbízott cég részéről a termék át lett adva, már nem tudják az arcodhoz igazítani a munkaeszközödet. Csúszkál, szorít, nem megfelelő. Hogyan lehetne így jó munkát végezni?

Megoldás – Személyesen visszük el neked!

A Rapidus Optikánál mi a korrekt és teljeskörű szolgáltatásban hiszünk. Ezért személyesen mi adjuk át neked az új “munkatársad”, a szemüveged. A visszajelzések nagyon fontosak, hiszen az első felpróbálás során tudunk alakítani a szemüvegen, hogy ne forduljon elő a későbbiekben probléma a viselése során. Célunk az, hogy komfortosan érezd magad a szemüvegben, olyan legyen, mintha rád öntötték volna!

Bármilyen problémával is találod magad szembe cégvezetőként vagy dolgozóként, biztos lehetsz benne, hogy találunk rá megoldást.

Jó kezekben vagy.

Ne érd be kevesebbel a legjobbnál, hiszen neked is érdeked, hogy az ideális védőszemüvegekkel a teljesítmények is szárnyra kapjanak.

Válaszd a Rapidus Optikát!

védőszemüveg munkavédelmi törvény

Munkavédelmi törvény cégeknek

A munkavállalók biztonsága az egyik legfontosabb dolog, amelyre a vállalatoknak összpontosítaniuk kell, hiszen a nap végén leginkább az alkalmazottaknak köszönhetik a dicsőséges üzleti eredményeket és a sikert.

A munkáltatók a legtöbbet azzal tehetik, ha betartják a kockázatértékelésre és – csökkentésre vonatkozó előírásokat (1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről) , és intézkedéseket hoznak a munkavállalók esetleges sérüléseinek megelőzéséről vagy megfelelő ellátásáról.

A munkahely biztonságossá tétele magában foglalja az utasítások, eljárások, képzés és felügyelet biztosítását és azt, hogy ösztönzik az embereket a felelősségteljes munkavégzésre.

Még ott is, ahol folyamatos az ellenőrzés és biztonságos munkavégzési rendszereket alkalmaznak, fennállhat néhány veszélyfaktor. Ezeknek a kockázatoknak a csökkentése érdekében vezették be a kötelező védőruházat használatát a különböző szakterületeknek megfelelően.

Védőruházat és eszközök – Mit, mitől és mivel óvhatunk meg?

A munkáltató feladata a munkavédelmi eszközök biztosítása és használatának felügyelése a munkahelyen. Ezek a védőeszközök megvédik a felhasználót a munkahelyi egészségügyi vagy baleseti kockázatoktól.

Szemek és látás

Veszélyek: Vegyi anyagok vagy fém fröccsenés, por, gáz, gőz és sugárzás

Opciók: Védőszemüvegek, arcvédők

Győződj meg arról, hogy a választott szemvédő megfelelő az adott munkakörnyezet veszélyeinek kiküszöbölésére és megfelelően illeszkedik a felhasználóhoz.

Fej és nyak

Veszélyek: leeső vagy repülő tárgyak, vegyszeres cseppek vagy fröccsenés, hőmérséklet

Opciók: ipari védősisakok, bukósisakok

Egyes védősisakok speciálisan tervezett szem- vagy hallásvédővel vannak ellátva komplex megoldást nyújtva, azonban ne feledkezz meg a nyak védelméről sem.

Fülek és hallás

Veszélyek: zajszint és az expozíció időtartamának kombinációja, a nagyon magas szintű hangok rövid időtartam alatt is veszélyt jelentenek.

Opciók: füldugók, fülvédők

Fontos a megfelelő hallásvédő, ha az adott munkakörnyezet megkívánja. Ezek legyenek megfelelően fel vagy behelyezve. Válasszunk olyan védőeszközöket, amelyek elfogadható szintre csökkentik a zajt, ugyanakkor lehetővé teszik a biztonságot és a kommunikációt.

Kéz és kar

Veszélyek: szélsőséges hőmérséklet, vágások és szúrások, ütés, vegyszerek, áramütés, sugárzás, biológiai tényezők és hosszan tartó vízbe merülés

Opciók: Kesztyű, amely akár a kar egészét is lefedheti.

Kerüljük el ennek az eszköznek a használatát, ha olyan gépeket üzemeltet, ahol a kesztyű megakadhat.

Hosszú ideig tartó viselése forróvá és izzadttá teheti a bőrt, amely bőrproblémákhoz vezethet. Külön pamut belső kesztyű használata megakadályozhatja ezt.

Lábak

Veszélyek: nedves, meleg és hideg körülmények, elektrosztatikus felhalmozódás, megcsúszás, vágások és szúrások, leeső tárgyak, nehéz terhek, fém és vegyi fröccsenés, járművek

Opciók: biztonsági csizma, cipő vagy más speciális lábbeli.

A cipők különféle talp mintákkal és anyagokkal segítenek megakadályozni a megcsúszást különböző körülmények között, beleértve az olaj- vagy vegyszerálló talpakat is. Lehet antisztatikus, elektromosan vezető vagy hőszigetelő is, a megfelelő lábbelit kell kiválasztani az azonosított kockázatoknak megfelelően.

Tüdő

Veszélyek: oxigénhiányos légkör, por, gáz és gőz

Opciók: néhány légzőkészülék alkalmas a munkahelyi levegőből származó szennyeződések kiszűrésére. Ide tartoznak az egyszerű szűrőmaszkok és a légszűrők.

Győződjünk meg róla, hogy megfelelően illeszkedik-e az arcunkhoz az eszköz.

Megfelelő típusú szűrőt kell használni, mivel mindegyik csak korlátozott számú anyagra érvényes, emellett ezeknek az élettartama korlátozott.

Egész test

Veszélyek: hő, vegyszer vagy fém fröccsenése, permet vagy ütés

Opciók: hagyományos vagy eldobható overallok, kötények, vegyi ruhák.

Az anyagválasztás magában foglalja az égésgátló, antisztatikus, kémiailag át nem eresztő és jól látható viselet kialakítását. Ne feledkezzünk meg azonban szükség esetén a biztonsági hevederekről vagy a  mentőmellényekről.

dolgozói szemüveg

Munkaadó kötelezettségei – Munkavédelmi törvény (1993. évi XCIII. törvény 54. §)

Az egészséget és a biztonságot nem veszélyeztető munka végzése érdekében a munkáltatók kötelesek figyelembe venni a következő általános követelményeket:

  • veszélyforrások kiküszöbölése
  • az elkerülhetetlen veszélyek értékelése
  • az emberi tényező figyelembevétele a munkahely kialakítása során, a munkaeszközök kiválasztásában és a munkafolyamatban, különösen a káros hatások csökkentése érdekében
  • veszélyes anyagot ártalmatlan vagy kevésbé káros anyagra cserélése
  • koherens és átfogó megelőzési stratégia kidolgozása, amely lefedi a munkafolyamat, a technológia, a munkaszervezés, a munkakörülmények, a társadalmi kapcsolatok és a munkakörnyezet tényezőinek káros hatásait
  • a munkavállalók megfelelő utasításokkal való ellátása

A veszélyforrások ellen védelmet nyújtó védőeszközöket a munkaadó köteles meghatározni és munkavállalóit ellátni ezekkel. A rendeltetésszerű használatra be kell tanítani a dolgozókat és kötelezni kell őket arra, hogy ezeket minden helyzetben viseljék.

(Ezek biztosítása a munkaadó feladata, így a védőszemüveg elszámolható, a számítógépes védőszemüveg pedig abban az esetben, ha más dioptriával van ellátva, mint az életvitelszerűen viselt szemüveg!)

A szemeid épségéért – Védőszemüvegek

A védőszemüvegek munkavédelmi eszköznek minősülnek, kötelező elemei a védőruházatnak. Ezeknek azt a biztonságot kell megadnia, amelyre az adott személynek szüksége van a munkahelyi balesetek elkerülése érdekében.

A megfelelő szemvédelem munkahelyen történő alkalmazásával évente több ezer szemsérülés kerülhető el. Az előforduló gyakori szemsérülések vegyi anyagokból vagy idegen tárgyakból, a szaruhártyán lévő vágásokból vagy kaparásokból eredhetnek. A sérülések egyéb okai között szerepelnek a fröccsenések, a gőz, az ultraibolya vagy az infravörös sugárzás okozta égési sérülések, valamint a repülő fa- vagy fémforgácsok is.

A két fő oka annak, hogy a dolgozók szemsérüléseket tapasztalnak munkahelyükön, az, hogy:

  • Nem viselnek szemvédőt
  • Nem megfelelő védőszemüveget alkalmaznak

A munkavédelmi szemüvegeknél nem lehet opció az, hogy kell-e vagy sem. A munkáltató számára annyi lehet csak a kérdés, hogy: “ezt milyen módon oldjuk meg, honnan szerezzük be?” Egyszerű megoldás, mikor a dolgozó saját szemüvegéhez vásárolnak egy olyan nagyobb, külső héjat, amely védelmet nyújt. Ez rövidtávon jó megoldás pl. gyárlátogatás során, de mindennapos munkára nem ajánlott.

Semmiképpen sem!

Munkavédelem a Rapidus Optikával – Mi hogyan vigyázhatunk rád?

Bár a munkavédelmi kapcsolattartók tudják, mire van szükséged, mi lehetőséget szoktunk kérni arra, hogy személyesen bejárjuk a cég különböző szakterületeit, így saját tapasztalatunkra és külön az alkalmazottak igényeire is támaszkodhatunk az elkészítési folyamat során. A lencse anyagán túl fontos az is, hogy milyen rétegekkel lássuk el a szemüveget.

Nagyon fontos, hogy ha mesterséges megvilágításban dolgoznak a munkavállalók, akkor megfelelő tükröződésmentesítő rétegek legyenek biztosítva számukra. Páralecsapódás esetén vagy a levegőben olajos gőz esetén is meg kell találni a megfelelő megoldást, hiszen más védelemre van szükség egy száraz és egy nyirkos helyszínen.

Különös hangsúlyt fektetünk arra, hogy milyen távolságra használják a szemüveget. Csak közelre vagy csak távolra? Az is legalább ilyen fontos, hogy milyen veszélyforrások vannak az adott munkaterületen. Rengeteg az apró részlet, ami minden munkaterületen más, ezért szükséges egymás tájékoztatása és az elsődleges felmérés.

De ettől lesz személyre szabott a szemüveged!

Számítógépes védőszemüveg azok számára igényelhető, akik legalább 4 órát dolgoznak a monitor előtt. Ezek a kék fényt blokkoló szemüvegek speciálisan kialakított lencsékkel rendelkeznek, amelyek kiszűrik a digitális képernyőkről leadott fényt. A lencsék megvédik a szemed a tükröződéstől, csökkenthetik a retina lehetséges károsodásait, amely a kék fény hosszan tartó expozíciója miatt következhet be.

Hallottál már a céges látásvizsgálatunkról?

Szűrőbuszunk segítségével helyszíni vizsgálatokat folytatunk, így közvetlenül beszélhetünk a munkavédelemért felelős személyzettel, hiszen védelmi szinten maga a vállalat ismeri legjobban saját igényeit, mi pedig optikai szempontból nyújtunk segítséget.

A vállalat és az egyének igényeinek felmérése után pedig személyre szabottan elkészítjük azt a védőeszközt, amellyel kényelmesebbé és biztonságosabbá tesszük a munkát.

Érdemes megemlíteni, hogy az általunk gyártott szemüvegek tanúsítvánnyal rendelkeznek. Sajnos továbbra is gyakori, hogy a dolgozók nem jóváhagyott védőszemüveget viselnek, ami természetesen nem garantálja teljes mértékben a biztonságos munkavégzést.

Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy munkaadóként biztosítsuk, munkavállalóként pedig viseljük a megfelelő védőeszközöket, hogy megvédjük látásunkat. A kényelmes és stílusos termékek ilyen széles választékával a piacon ma már valóban nincs semmilyen mentség arra, hogy a dolgozók ne viseljenek védőszemüveget.

Neked már van elképzelésed, milyen szemüvegben végeznéd szívesen a munkád?
Vár a Rapidus Optika!

Mobilszűrés, mobilszemészet, szűrőbusz munkahelyi látásvizsgálat