Szerző: rapidus

jó napszemüveg

Milyen egy jó napszemüveg?

Végre itt a jó idő, ami azt eredményezi, hogy egyre többen veszik elő és fel napszemüvegüket, vagy épp most szeretnének beszerezni egyet. Bár akkor tesszük a legjobbat szemeinkkel, ha a hidegebb időszakban is védjük a káros UV-sugaraktól őket, mégis ilyenkor a legidőszerűbb beszélnünk arról, hogy pontosan milyennek kell lennie egy jó napszemüvegnek?

Napszemüveget optikában vásároljunk, ahol ellenőrzött termékek vannak.

Egy napszemüveg akkor tudja megfelelően végezni feladatát, ha teljes mértékben ki tudja szűrni a káros UV-sugarakat. A szűrőhatás mellett pedig természetesen csökkentenie kell a szemünkbe jutó fény erősségét. Mindezt úgy, hogy egyenletesen szűrje a különböző színeket, egyes esetekben pedig egyes színek kiemelésével erősítse a kontrasztokat. Sajnos nagyon sok olyan napszemüveg létezik, melyek csupán a látható tartományban fejtik ki szűrő hatásukat. Ezek rendkívül károsak, hiszen a szem úgy érzékeli, hogy csökken a fény erőssége, ezért a pupilla kitágul. Így a nem csökkentett káros sugarak viszont bejutnak a szembe nagyobb mennyiségben, ami rendkívül veszélyes. Éppen ezért fontos, hogy napszemüveget is inkább optikában vásároljunk, és kerüljük a nem ellenőrzött, olcsó divattermékeket.

A lencse és a keretválasztás

Szintén nagyon fontos, hogy a napszemüveg lencséje optikailag is tökéletes legyen, vagyis ne torzítson például. Ha nem felel meg ennek a kritériumnak, akkor elmosódott látást eredményezhet, emellett fejfájást is okozhat. Ahogy a lencsénél, úgy a napszemüveg kereténél is kulcsfontosságú a minőség. A jó napszemüveg kerete kényelmes, anyaga ellenálló és nem allergizál. Méretben megfelelőt kell választani, hogy anatómiailag is passzoljon hozzánk, másképp ugyanis kényelmetlen lesz a viselete. Ezen kritériumoknak viszont csak azok a napszemüvegek tudnak megfelelni, melyeket optikai szemüvegkeret készítésében jártas gyártók kiviteleznek.

Sporthoz, vezetéshez a polarizált kivitel a jó választás

Napszemüvegünket lehetőségünk van polarizált szűrővel is igényelni, mely tulajdonság még inkább tökéletesíti azt. Egyrészt a polarizáló lencsék csökkentik az átmenő fény mennyiségét, másrészt szűrik is a polarizált fénysugarakat. Így például nem engedik a viselő szemébe jutni az úttestről, vagy a vízfelületről visszaverődő fény egy részét. Ennek köszönhetően javul a látásélmény és a képminőség, illetve csökken a káprázás. Ezt a lencsét főként azok számára ajánlják, akik sokat vezetnek, téli vagy épp vízi sportokat űznek, de ugyanolyan jól alkalmazható a hétköznapi élet során is.

A színezett lencsék rendelése esetén nem hanyagolható el, hogy szemüvegünket hogyan, milyen körülmények között fogjuk használni leginkább. Ettől függően ugyanis eltérő fényáteresztésű, enyhén/közepesen/erősen/nagyon erősen színezett lencsék közül válogathatunk.

A jó napszemüveg tehát több követelménynek is meg kell, hogy feleljen. Emellett természetesen az is fontos, hogy stílusunkhoz, saját elképzeléseinkhez is passzoljon

fényre sötetedő szemüveg készítés

Dioptriás napszemüveg készítés

A Rapidus Optikában széles kínálat között válogathatunk, és minden egyes szempont figyelembe vételével egy egyéni, ránk szabott és persze tökéletes napszemüveggel lehetünk gazdagabbak. Napjaink egyik legmodernebb 3 dimenziós szemüveglencse és keret választó programjával rendkívüli lehetőséget biztosítunk a szemüveg készítése során.

Nézze meg most futó kedvezményes napszemüveg ajánlatunkat és kérjen időpontot optikánkba!

szemüveg felületkezelések

Szemüveglencse felületkezelések

Ismerjük meg, milyen szemüveglencse felületkezelések léteznek!

A tökéletes szemüveg egyrészt természetesen éles látást biztosít, mellette pedig kényelmes, és nyilvánvalóan saját stílusunkat tükrözi. A különböző felületkezelések olyan rétegeket varázsolnak ezen felül a lencsékre, hogy azok ténylegesen hozzánk és mindennapjainkhoz igazodjanak. Ezek a bevonatok növelik a lencsék élettartamát is. Egyszerre nyújtanak így extrákat, védelmet, komfortot és divatos megjelenést. De pontosan milyen rétegeket lehet kérni a szemüveglencsére, és melyik mire jó?

Felületkeményítés

Talán érdemes a felületkeményítéssel kezdeni, hiszen a szemüveglencsék a mindennapi használat során néha szélsőséges igénybevételnek vannak kitéve. Ezzel együtt, hosszabb viselést követően már szakszerű tisztítás mellett is elkerülhetetlenek a törlési nyomok és karcolások. A ZEISS DuraVision® rétegre a valaha volt legkeményebb bevonatként tekinthetünk. Lencsénket ellenállóbbá teszi a karcolások és sérülések ellen. Tisztítása is könnyedebb, hiszen a szennyeződésekkel szemben is erősebben tartja magát a különösen sima és kemény felület.

UV védelem

Már nagyon sok szemüveglencse eleve UV elnyelő anyagból készül, amennyiben nem ilyenről van szó, akkor kérhetünk rá UV bevonatot. Ez talán magyarázatra sem szorulna, miért is olyan jó. Hiszen az UV még borúsabb napokon is jelen van, mégsem védjük egyfolytában szemeinket tőle, pedig az igen nagy veszélyt jelent mindig. A szóban forgó bevonat folyamatosan kiszűri a káros UV-sugarakat, így egész napos védelmet nyújt szemeinknek. A ZEISS éppen ezért már minden színtelen lencsét eleve UV-védelemmel lát el.

Színezett lencsék

Amennyiben igényünk van rá, kérhetünk színezést is lencsénkre. Ennek nem csupán a divathoz van köze, bár kétségtelenül stílusosak is. Sokkal inkább segítséget jelent a színes lencse, ha életmódunk, munkánk, vagy éppen a sportos tevékenységünk megkívánja ezt. Különböző színek passzolnak például a havas tájban űzött sportokhoz, vagy a teniszezéshez, de ugyancsak változik mindez, ha valaki sofőrködik, és munkáját tenné könnyebbé egy színes réteggel. Ezen felül különböző szembetegségekhez is társíthatnak ajánlott színeket, de akár szervi vagy pszichés problémák kezelésében is alkalmazhatók.

rapidus optika

Kékfényszűrős felület

Nem is lehetne mással folytatni a sort, mint a kékfényszűrő réteggel, mely ugyan nem jelent kék bevonatot természetesen, mégis a külső felülete kicsit lilásabb árnyalatú lehet, hiszen több kék fényt ver vissza, mint más lencse. Ez a réteg elsősorban kényelmet biztosít mindazoknak, akik napi szinten 6-8 órát töltenek digitális eszközök előtt. Sokkal kevésbé kell így számolni a szemek fáradtságával egy melós nap után, és még a szürkehályog kialakulásának esélye is csökken. A ZEISS BlueGuard® alapanyag pontosan így csökkenti a szem digitális terhelését, a káros kékfény hatékony kiszűrésével.

Tükröződéscsökkentő réteg

A tükröződéscsökkentő, más néven antireflex bevonat a lencse felszínén keletkező tükröződéseket csökkenti, így biztosítva sokkal tisztább és komfortosabb látást. Számítógépes munka esetén is ajánlott, hiszen még kényelmesebbé teszi a munkát, elkerülhető segítségével a fejfájás és a szem kiszáradása is. Szintén jól jöhet egy ilyen réteg, amikor például éjszaka is sokat vezetünk, ugyanis csökkenti a reflektorok zavaró hatását, látásunk így tisztább, élesebb lesz.

Felületkezelés autóvezetéshez

Vannak olyan autóvezetéshez kifejlesztett rétegek, melyek minimális alapszínnel rendelkeznek, és legfontosabb tulajdonságuk, hogy csökkentik a fényszórók által kibocsátott fényt. A ZEISS DrieSafe® szemüveglencsék esetében kérhetjük például szemüvegünket színezéssel és polárszűrővel is. A speciális réteg javítja a kontrasztérzékelést, egyúttal az erős napfény, valamint a tükröződő felületek vakító fénye által okozott kellemetlenségeket is csökkenti.

Vízlepergető bevonat

Végül, de nem utolsó sorban a vízlepergető és szennyeződéstaszító bevonatról sem feledkezhetünk meg. Ez a réteg ugyancsak a szemüveglencse élettartamának növelésére szolgál. A lencse felületén a vízcsepp nem oszlik szét, hanem cseppformát vesz fel. Ezáltal könnyebben és gyorsabban le tud gördülni a lencse felületéről. A Zeiss lencsékre kérhető CleanCoat réteg szuper sima, és nem engedi, hogy akár a por, akár a szöszök lerakódjanak, ezért a lencse sokkal hosszabb ideig marad tiszta, ezzel együtt a tisztítása is könnyebb. Ezen felül természetesen vízlepergető tulajdonsága is tartósan tiszta látást biztosít.

Ahhoz, hogy a számunkra tökéletes szemüveglencsét – annak minden életünket könnyítő rétegével együtt – megtaláljuk, kérjük szakértő véleményét és segítségét. A Rapidus Optika kínálatában rengeteg megoldást találhatunk a fent említett variációkra, illetve azok kombinálásával tehetjük valóban egyedivé szemüvegünket.

fényre sötetedő szemüveg készítés

Szemüveg készítés

Rendkívül gyors, egyszerű, ámde annál látványosabb technikával Ön is részesülhet a tökéletesen illeszkedő, egyénre szabott felületkezeléssel ellátott szemüveg nyújtotta látásélményben. Napjaink egyik legmodernebb 3 dimenziós szemüveglencse és keret választó programjával a Zeiss iTerminal segítségével rendkívüli lehetőséget biztosítunk a szemüveg készítése során.

Nézze meg most futó kedvezményes szemüveg ajánlatunkat és kérjen időpontot optikánkba!

presbyopia cvs

Presbyopia – ami mindenkit érint

A látásunkkal kapcsolatban a 20. vagy a 30. születésnapunk után zsigerből rávágjuk a nekünk szegezett „érzel valami változást” kérdésre, hogy nem, addig ugyanez már sajnos nem mondható el 40 éves kor felett. És, bár ez sokszor ijesztő lehet, ez egy teljesen természetes velejárója az idő múlásának, amit jobban járunk, ha elfogadunk, és megtanulunk együtt élni vele. Ahogy a presbyopia tekintetében is.

A presbyopia tünetei

Előbb vagy utóbb mindenkinél előjön ez a szemprobléma, hiszen ahogy a bőrünk változik idővel, úgy szemeink sem maradnak örökké fiatalok. Ha azzal szembesülünk, hogy látásunk már nem a régi, gyengébb a fókuszáló képességünk és nem látjuk élesen a közeli dolgokat, akkor bizony a presbyopia a mi életünkbe is megérkezett.

Mivel egy normál élettani folyamatról beszélünk, így megelőzni nem tudjuk. Azonban több megoldás is felmerülhet, melyek közül eldönthetjük, hozzánk melyik áll a legközelebb. A presbyopia korrigálására választhatunk szemüveget, de ott a kontaktlencse is, vagy akár ennek a kettőnek a kombinálása.

A presbyopia kezelése

Amennyiben a szemüveg mellett tesszük le voksunkat, úgy szóba jöhetnek az egyfókuszú és a többfókuszú szemüveglencsék. Előbbi akkor ajánlott, ha leendő viselője még távolra jól lát, közelre viszont már kevésbé. Ilyenkor egy olvasószemüveg meg is oldja a problémát. A többfókuszú szemüveglencse ereje abban rejlik, hogy egyetlen szemüveggel képes megoldani a közeli és távoli korrekciót is. Ennek a tulajdonságnak a leginkább személyre szabott és legnagyobb könnyítést jelentő megtestesítője a multifokális lencse, mely egyszerre nyújt biztonságot és rendkívüli kényelmet viselőjének bárhol, bármikor.

Ha a kontaktlencsét választjuk, akkor egy picit összetettebb a kép, már ami a lehetőségeket illeti. Létezik monokuláris illesztésű lencse, mely esetben egyfókuszú kontaktlencséket kapunk, pontosabban az egyik szemünkre a távoli, másik szemünkre a közeli látást korrigálót. Ezt a verziót módosítva kérhetünk azonban olyat is, hogy az egyik szemünkre multifokális, másik szemünkre pedig közelre vagy távolra korrigáló lencsét kapjunk. Többfókuszú kontaktlencse is létezik, viszont ennek megszokása és illesztése jóval nehezebb és több időt igényel.

Az eddig verziók kombinálása is lehet jó döntés. Ilyenkor az alap esetben kiválasztott kontaktlencse viselése mellé olvasószemüveg használatára is szükség van, amikor megkívánja az élethelyzet.

A Rapidus Optikában megtalálhatjuk az összes a megoldást, köztük a látáskorrekciónak legkorszerűbb módját is: a MultiMate Fit multifokális szemüveget. Ez könnyen megszokható, komfortos látásélményt ad közelre és távolra egyaránt anélkül, hogy közben szemüveget kellene cserélnünk. A teljesen személyre szabott, új generációs lencséhez ráadásul most számos kedvezmény is társul.

férfi Multimate Fit szemüvegben

Prémium minőségű Exelens multifokális szemüveg

A nem vékonyított – vagyis az 1.5 törésmutatójú – lencse már tartalmazza a karcolódás- és tükröződéscsökkentő réteget. Az Exelens MultiMate FIT szemüveglencse, sokkal szélesebb csatornakialakítással rendelkezik, és a 30.000 mérési pont alapján optimalizált designak köszönhetően teljesen természetes látásélményt és kényelmes viselést garantál.

A Freeform technológiával gyártott multifokális lencséhez műanyag vagy fém szemüvegkeretet választhat. Az elkészült szemüveg esztétikus megjelenést biztosít és minden távolságra éleslátást nyújt majd.

freeform technológia

FreeForm technológia

A mai szemüvegek már nem csupán azt a célt szolgálják, hogy segítségükkel jobban lássunk. Hanem egyszerűen tökéletesre képesek emelni látásunkat, beleértve azt is, hogy maximálisan személyre szabottan teszik mindezt. Ezek a személyes tárgyaink már teljes mértékben értünk vannak, és talán nem túlzás, ha kijelentjük: szinte lelkük van.

De hogy is lesz egy eszközből egyszerre a legnagyobb segítségünk, a legjobb barátunk és mindennapjaink elhagyhatatlan társa? A válasz egy olyan technológiai vívmányban rejlik, mely lehetővé teszi, hogy egy teljesen személyre szabott, saját igények és paraméterek alapján kialakított szemüvegünk lehessen. Ez a FreeForm technológia.

Ez a fajta digitális felületkialakítás – szemben a régebbi, hagyományos módszerrel – rengeteg előnnyel jár. Egyrészt feleslegessé váltak a különböző szerszámkészítések, melyek nem kis költséget jelentettek. Helyükbe ugyanis számítógépes vezérlés lépett.

3 dimenziós lencsefelszín

A FreeForm technológiának köszönhető az is, hogy a marási folyamatok sokkal kifinomultabbak lettek, a precíz felületkialakítás pontról pontra történik. A lencsefelszín kivitelezése már három dimenzióban történik ahelyett, hogy csak vízszintes és függőleges tengelyek mentén zajlana. A technológia segítségével rendkívül finom felületet lehet létrehozni, mindezt abszolút személyre szabott paraméterekkel.

Az egyéni viselési paraméterek között már nem csak a dioptriáról, az átmérőről és a vastagságra vonatkozó adatokról beszélünk. Személyes stílusunk és igényeink is teret kapnak a szemüveglencse kialakításakor. Ma már ezzel az eljárással készült progresszív lencsék mellett lehetőségünk van arra is, hogy divatnak tökéletesen megfelelő, akár napszemüvegünkbe vagy valamely sport modellbe kérjük FreeForm technológiával előállított lencsét. Ez pedig tényleg garantálja számunkra, hogy teljesen egyéni igényeinkre szabott szemüveget viselhessünk nap, mint nap, bármilyen körülmények között.

Belényi Bea

FreeForm technológiával gyártott szemüvegajánlatunk

A Freeform technológiával gyártott multifokális lencséhez műanyag vagy fém szemüvegkeretet választhat. Az elkészült szemüveg esztétikus megjelenést biztosít és minden távolságra éleslátást nyújt majd.

Multifokális szemüveg 29.990 Ft

Mobilszűrés, mobilszemészet, szűrőbusz munkahelyi látásvizsgálat

A mobil optika előnyei

Ha nem viselsz szemüveget, úgy gondolhatod, hogy a látásod ellenőrzése csak  időpazarlás: időpontfoglalás, utazás és a szemvizsgálat…: “ Nekem erre nincs időm, hiszen rengeteg dolgom van!“. Ha szemüveget viselsz, de úgy érzed, már nem megfelelő a benne található lencse dioptriája, gyakran szemet hunysz felette, hogy megspórold magadnak az optikában eltöltött időt : “ Jó lesz ez még, hiszen jobban látok, mintha semmit nem viselnék!”

Az egészség megőrzésének kulcsa a megelőzés.

Ez szemünk egészségére is igaz. A megelőzés csak abban az esetben lehetséges, ha megfelelő időközönként látásvizsgálaton veszel részt. A látás létfontosságú az élet minden szempontjából. A te feladatod, hogy megbizonyosodj a szemeid egészségéről.

Munkaadóként és cégvezetőként viszont nemcsak a saját egészséged, de az alkalmazottaidé is a te kezedben van.

A Rapidus Optika az ország egyik legképzettebb csapatával kitűzte a célt, hogy bármilyen optikai jellegű kihívásra megtalálják a megoldást. Felnőtt és céges látásvizsgálatot is végeznek, melyet szemészorvos vagy diplomás optometrista munkatársak végeznek el. Ezt követően a látszerészek a hatalmas választékból segítenek kiválasztani a tökéletes szemüveget annak érdekében, hogy az élet minden területén a legtöbbet hozhasd ki magadból és a látásodból.

A dolgozók egészségének megőrzése – Nemcsak a jólétük, de a teljesítményük is múlhat rajta?

Biztosan ismerős a látvány, amikor kollégáid a képernyőre meredve hunyorognak, előre hajolnak, próbálnak az apró betűkre koncentrálni. A papírok fölé görnyednek, szinte az arcukhoz ér az olvasnivaló.

Lehet, hogy az előadott prezentációd során kivetített szavakat egyikük sem tudta elolvasni?

Ha nem látnak megfelelően, nem tudnak 100%-ot nyújtani. Nincsen motiváció és lendület, csak a szorongás, rossz érzés. Míg ez számodra azt jelenti, hogy üzleti sikerektől eshetsz el, nekik akár a látásuk egészségébe is kerülhet.

Szemeik a nap végére fáradtak, vörösek és szárazak. Nem is csoda, hiszen folyamatos nyomásnak vannak kitéve. Hogyan orvosolhatod ezt a helyzetet?

A munkakörnek, munkakörnyezetnek megfelelő személyre szabott szemüveggel!

Legyen szó szemüvegről, munkavédelmi szemüvegről vagy számítógépes védőszemüvegről, a legfontosabb az, hogy minden pozíciónak és személynek a lehető legmegfelelőbb munkaeszközt biztosítsd: szemüveg formájában. Ez azonban szemvizsgálat nélkül lehetetlen küldetés.

Elérkezett a céges látásvizsgálat ideje, de nem tudod, hogyan csináld? Nem akarsz időt pazarolni, felesleges köröket futni és szervezkedni. Hallottál már a mobil optikáról? Csak figyelj!

dolgozói szemüvegek

A mobil optika előnyei – Komfortos, egyszerű és hatékony

A Rapidus Optika céges látásvizsgálatának ötlete közel húsz éve született meg. Szakértelmük és modern eszközeik segítségével lehetővé teszik ügyfeleik számára, hogy a munkavállalók látását könnyen és kényelmesen ellenőrizhessék – szolgáltatásuk lényege, hogy minden gondot levegyenek a vezetők válláról.

Egy céges látásvizsgálat általában rengeteg szervezést igényel. Miért vesződnél vele, ha van lehetőség olyan vizsgálatra, amely nem követeli meg, hogy felforgasd a munkahelyet, vagy hogy az optikába kelljen céges kirándulást szervezned?

A probléma megoldása: a modern eszközökkel felszerelt szűrőbusz, amivel a cég telephelyére viszik a látásszűrést. A vizsgálatot úgy bonyolítják le, hogy azt szinte észre sem veszed majd, az elégedett alkalmazottaidra viszont öröm lesz ránézni!

Kényelem – vizsgálat helyben!

Nincsen megfelelő helyszín a vizsgálatok elvégzésére? Nem szeretnél egy egész irodát optikává berendezni? Szerencsére ez a látásvizsgálat négy keréken érkezik bármikor, bárhova!

A szűrőbusz biztosítja, hogy személyzeted szemészeti és biztonsági követelményei teljesüljenek anélkül, hogy túl sok időt, energiát vagy szervezést kellene erre rászánni. Nyújts munkahelyi egészségügyi és biztonsági előírásoknak megfelelő megoldásokat fáradozás nélkül!

Egészségmegőrzés – körültekintő szemvizsgálat!

Sokan hajlamosak arra, hogy nem szánnak időt szemeik épségének ellenőrzésére. Nincs idejük és szemvizsgálat időpontja csak tolódik és tolódik.

Rengeteg szembetegségnek (pl.: zöldhályog) nincsenek korai stádiumú tünetei, viszont a szakember a szemvizsgálat során felismerheti az erre utaló jeleket.

A korai felismerés és a megfelelő kezelés akár komoly betegségektől is megmenthet.

A szokásos szemegészségügyi vizsgálat magában foglalja:

 A tökéletes szemüveg – az alkalmazott igényeire szabva!

Növelni szeretnéd alkalmazottaid teljesítményét, de nem tudod, hogyan? Úgy érzed, már minden eszközt felhasználtál ennek érdekében? Színházjegyek, ajándékutalványok és más juttatások? Mire vágynak igazából a munkavállalók?

Egy személyreszabott szemüveggel biztosan újra lendületbe hozhatnád őket!

A látásvizsgálatot és a helyszíni felmérést követően előtérbe kerül az egyedi szemüveg. Míg a cég munkavédelmi szakemberei a munkakörnyezetről és az esetleges balesetek lehetőségéről adnak tájékoztatást, addig a Rapidus csapata az optikai kihívásokkal birkózik meg. Ebből a fúzióból pedig létrejön minden alkalmazott számára személyre szabottan az a szemüveg, amely megkönnyítheti a mindennapi munkavégzést.

Munkavállalóidnak annyi a dolga, hogy kiválasszák azt a keretet, amely leginkább tükrözi személyiségüket, amelyet igazán magukénak éreznek. Nem sokkal ezután pedig már viselhetik is új munkatársukat.

A céges látásszűrések során a fő cél az, hogy a munkakörnyezettel és a pozícióval a lehető legkompatibilisebb szemüveget biztosítsák a dolgozóknak, hogy teljes figyelmükkel a feladatokra összpontosíthassanak.

Tiszta látás az egészségmegőrzés és a hatékonyság növelése érdekében!

Csúcsmodern szűrőbusz igény szerint

Céges látásvizsgálat esetén szűrőbuszunkkal bárhol és bármikor elvégezhetjük a teljes látásvizsgálatot. A szűrővizsgálat minden esetben épp olyan teljes értékű, mintha egy kiépített vizsgálóhelyiségben végeznénk azt, sőt – a busz rendelkezik egy látszerész bemutatóhelyiséggel is, ahol helyben több száz termékből választhat a páciens.

További info kérése telefonon

Hívj minket!

távmunka látás

A távmunka hatásai a szemre

Miért fontos, hogy távmunka esetén is odafigyeljünk látásunk egészségére?

Bár a szakértők hosszú évek óta próbálják felhívni a figyelmünket a képernyők veszélyeire a látásunk szempontjából, az eddig ismert információk felett mégis gyakran szemet hunyunk. Most pedig, hogy a világ nagy része otthoni munkavégzésre rendezkedett be, nincs más dolgunk, mint egész nap ugyanazokat a fényes kijelzőket bámulni.

Ha korábban nem figyeltél ezekre a figyelmeztetésekre, itt az ideje, hogy a  szemeid egészségének érdekében tudatában legyél annak, milyen nyomásnak teszed ki a látásodat nap mint nap.

“ Lehet, hogy a laptopom, a tévéképernyőm és okostelefonom több szempontból is rombolják a szemeim egészségét? “

Az irodai munkát végző emberek többsége jelenleg kénytelen  otthonról dolgozni. Ha az irodában végzett munka rossz volt, akkor az otthoni munkavégzést akár a szemek hóhérjának is nevezhetnénk. Mivel a folyamatos korlátozások miatt az emberek több időt töltenek otthon, és növelik a képernyők előtt töltött időt, nemcsak a munkaidőben veszünk el a pixelek világában, de a szabadidőnket is az online térben éljük.

A Rapidus Optika az ország egyik legelkötelezettebb és legképzettebb csapatával kitűzte azt a célt, hogy az optikai kihívásokra megtalálják a legjobb megoldást. Felnőtt, gyermek és céges látásvizsgálatot is végeznek, melyet szemészorvosok vagy diplomás optometrista munkatársak végeznek el. A látszerészek pedig a hatalmas választékból segítenek kiválasztani a tökéletes szemüveget, napszemüveget vagy számítógépes védőszemüveget.

A távmunka hatásai a szem egészségére

Ismerős ez a tünet gyűjtemény?

1. “Digitális szemfeszültség”

A számítógépes látás szindróma olyan állapot, amelyet a számítógépek, táblagépek vagy mobiltelefonok hosszan tartó képernyő-expozíciója okoz. Az irodai dolgozók átlagosan napi hét-nyolc órát töltenek a képernyő előtt, nem számítva a munkaidő után töltött képernyőidőt.

Tünetei:

  • Fejfájás, nyak- és vállfájdalom
  • Fáradt szem
  • Homályos látás

 2. Rövidlátás

A rövidlátás olyan szembetegség, amikor az érintett személy csak közelről látva látja tisztán a tárgyakat. A rövidlátást vagy annak megszerzésére való hajlamot általában a szülőktől örököljük, amint azt több tanulmány is sugallja. Ha már megnövekedett kockázata van a rövidlátás kialakulásának, a digitális képernyők fokozott expozíciója még inkább súlyosbíthatja azt.

 3. Száraz szem

A számítógép vagy laptop használata közben kevesebbet pislogunk, mint általánosságban. A pislogás célja, hogy könnyfóliát terítsen a szemünk teljes szaruhártyájára, megakadályozva a szaruhártya kiszáradását és elszakadását.

Ha pislogás nélkül túl sokáig nézed a számítógép képernyőjét, a szemed kiszáradhat. A száraz szem egy olyan gyakori szembetegség, amikor nincs elég könny a szem nedvességgel való megfelelő ellátására.

Tünetei:

  • Égő vagy szúró érzés a szemekben
  • Fényérzékenység
  • Nyálka a szem körül
  • A szem vörössége
  • Szemfáradtság

Az otthoni munkavégzésnek megvannak az előnyei is. Például nagyobb eséllyel hunyjuk le néhány percre a szemünket vagy pihenünk meg röviden két fontos teendő között, mint a tényleges irodában végzett munka közben. Tehát, ha megteheted, hogy otthonról dolgozhatsz, vedd ezt alkalomként arra, hogy megbizonyosodj a szemeid egészségéről.

Vegyél részt rendszeres látásvizsgálaton!

Miért fontos ez abban az esetben is, ha home office-ban dolgozol?

1) Még akkor is, ha nem viselsz szemüveget, szemvizsgálatra szükséged van!

Néhány látást veszélyeztető szembetegségnek nincsenek korai figyelmeztető jelei, és sokuk csak egy teljes körű szemvizsgálat során mutathatók ki. A szürkehályog bizonyos típusai  fokozatosan befolyásolják a látást és talán észre sem veszed, hogy romlik a látásod. Az összes glaukómában szenvedő ember fele nincs tudatában annak, hogy ez a betegség jelen van az életében.

Ne feledd, hogy a jó látás megtartásának kulcsa a szemvizsgálat: a korai felismeréssel és kezeléssel megelőzhetőek a komolyabb problémák.

2) A szemvizsgálatok során más egészségügyi problémákat is észlelhetnek!

A legtöbb ember nem tudja, hogy sok általános egészségügyi problémát gyakran egy rutin, átfogó szemvizsgálat során fedeznek fel először. Ennek oka, hogy a szem az egyetlen hely, ahol az ereket műtéti beavatkozás nélkül, természetes állapotukban lehet megtekinteni. A szemerekben bekövetkező változások vagy a látás ingadozása néha gyakori betegségek, például a cukorbetegség, a magas vérnyomás, az artériák megkeményedése és a magas koleszterinszint első diagnózisához vezet. Képet kaphatsz az általános egészségi állapotodról; nemcsak a látásodról.

3) A korrigált látás növeli a biztonságot!

A rossz látás káros hatással lehet az élet egyéb területeire is. Depressziót okozhat, de az autóbalesetek számát is megnövelheti.. A gyengénlátók ezekben az esetekben tehát még nagyobb kockázatnak vannak kitéve. A csökkent kontrasztérzékenység és mélységérzékelés, valamint a látómező beszűkülése gátolhatja az egyensúlyt és a környezeti veszélyek észlelésének képességét. A fokozott biztonság az egyik legmeggyőzőbb ok az éves szemvizsgálat elvégzésére.

Csak 2 szemed van! A szemeid feladata sokkal többet jelent annál, mint hogy látsz. Segítségükkel azt is észlelheted, mi áll előtted. Ez lehetővé teszi, hogy biztonságosan élj teljes életét azokkal, akiket szeretsz.

Csúcsmodern szűrőbusz igény szerint

Céges látásvizsgálat esetén szűrőbuszunkkal bárhol és bármikor elvégezhetjük a teljes látásvizsgálatot. A szűrővizsgálat minden esetben épp olyan teljes értékű, mintha egy kiépített vizsgálóhelyiségben végeznénk azt, sőt – a busz rendelkezik egy látszerész bemutatóhelyiséggel is, ahol helyben több száz termékből választhat a páciens.

Időpontfoglalás telefonon

Hívj minket!

jó szemüveg

A jó szemvizsgálatról ezt kell tudni

Sok szemproblémának nincsenek nyilvánvaló jelei vagy tünetei, ezért előfordulhat, hogy nem is tudod, mivel állsz szemben. A szemvizsgálat amellett, hogy lerántja a leplet ezekről a betegségekről, a megfelelő korrekció megállapításában is segít.

Sokan azonban nem tudják, mire számítsanak, amikor időpontot kérnek látásszűrésre. Különösen akkor nem, ha még soha nem vettek részt átfogó szemvizsgálaton, vagy sok idő telt el a legutóbbi óta.

Mitől lesz egy szemvizsgálat jó? Komplex és átfogó?

Egy szakszerű látásvizsgálat menete a következő a Rapidus Optikában:

1️⃣ Anamnézis, kórelőzmény felvételével kezdjük a vizsgálatot minden esetben.

2️⃣ Komputeres szemvizsgálat : Irányadó adatokat nyerünk vele, nem csupán ez alapján készül el a szemüveg, de nagyban segíti a vizsgálatot és gyorsítja a menetét.

3️⃣ Próbakeret: Konkrét dioptriákkal, a látásvizsgáló tábla segítségével megállapítjuk a legmegfelelőbb korrekciót.

4️⃣ Szemtükrös vizsgálattal ellenőrizzük a szemlencse és a szemfenék állapotát.

Egy jó szemvizsgálat fájdalommentesen zajlik

Mi különleges figyelmet fordítunk az alapos látásvizsgálatra!

Tudjuk azt, hogy személyre szabott és tökéletes szemüveg csak abban az esetben készülhet, ha a megfelelő odafigyeléssel vizsgáljuk meg a pácienseket. Ha úgy érzed, itt az ideje a szemvizsgálatnak, új szemüveget szeretnél, vagy úgy érzed, valami nincs rendben a jelenlegivel keress fel bennünket, hogy mielőbb olyan  szemüveget viselhess, amely kristály tiszta látást és önbizalmat biztosít számodra a mindennapokban.

Időpontfoglalás telefonon

Hívj minket!

szemüveg felületkezelések

Nem megfelelő a szemüveged?

Végre kristály tisztán láthatod a világot anélkül, hogy hunyorognod kellene, nincsen több fej, szem vagy hátfájás: a szemüveg viselése emiatt különösen csodálatos érzés. 

De mi van akkor, ha mégsem az? Ha valamiért nem felhőtlen a boldogság..

Akár új szemüvegről van szó, vagy egy régóta hordott darabról, olykor úgy tűnhet: a szemüveged nem megfelelő számodra.

Mik lehetnek ennek az okai?

❌ Nem optimális a korrekció

❌ Könnyen karcolódik, sérülékeny vagy túl nehéz

❌ Túl nagy, túl szoros vagy folyamatosan igazgatni kell

Ismerősen hangzanak ezek a problémák? Mit tehetsz abban az esetben, ha küzdelemnek érzed a szemüveged viselését?

▶️ Vegyél részt egy átfogó látásvizsgálaton!

A megfelelő dioptria kiválasztásához elengedhetetlen, hogy egy körültekintően elvégzett szemvizsgálaton vegyél részt. Az alapos vizsgálat mellett fontos az is, hogy folyamatosan kommunikálj az optometristával a legjobb eredmény elérése érdekében.

▶️ Bízd magad szakértőkre!

Ők pontosan tudni fogják azt, hogy a te életviteledhez milyen típusú lencse és milyen anyagú, kialakítású keret passzol. Ennek köszönhetően amellett, hogy megkönnyíti majd a mindennapokat a szemüveg viselése, még az élettartama is sokkal hosszabb lesz.

▶️ Csak komplex szolgáltatással elégedj meg!

Végre elkészült az új szemüveged, azonban ennek átvétele még nem a folyamat utolsó lépése. Válassz olyan optikát, ahol a kész szemüveget rád igazítják, így viselése során komfortosan érezheted magad.

A Rapidus Optikánál ezek a szemüvegválasztás folyamatának egyértelmű és alapvető lépései.

Ha biztos akarsz lenni abban, hogy a hozzád leginkább illeszkedő és a számodra legtökéletesebb szemüvegben távozol majd az üzletből: foglalj időpontot hozzánk, és felejtsd el végre azt a szemüveged, ami csak nyűgöt okoz! 👓

Időpontfoglalás telefonon

Hívj minket!

látás romlása

Úgy érzed romlik a látásod?

A látás romlása, a szem károsodása bekövetkezhet életkor, betegség vagy genetika miatt, de legtöbb esetben az adott személy életviteléből adódik.

Az életkor előrehaladtával a szemlencsék kevésbé rugalmasak, és megnehezítik a közeli tárgyakra való összpontosítást. A múló idő, a különböző betegségek és a genetika mellett jelentős indikátor lehet még a rengeteg, kijelző előtt eltöltött idő, illetve az UV sugárzás is.

Milyen tüneteket vehetünk észre magunkon, ha károsodik a látásunk?

➡️ Hunyorítás

A látásproblémákkal küzdő emberek gyakran hunyorognak, hiszen ez szűkíti a fény görbületét és növeli a látás tisztaságát.

➡️ Fejfájás

A fejfájást a szem megerőltetése okozhatja, amely azt jelzi, hogy túl sok stresszt okozol az érzékszervednek.

➡️ Kettős látás

A kettős látás oka lehet szabálytalan szaruhártya, szürkehályog vagy asztigmatizmus.

➡️ Homályos látás

Ez a látás élességének elvesztését jelenti, a rövidlátás vagy távollátás tünete is lehet.

Mit tapasztalhatsz még?

  • A közeli vagy távoli tárgyakra való összpontosítás nehézsége
  • Száraz szemek viszketéssel vagy égéssel
  • Zavaros látás
  • Szemfájdalom
  • A perifériás látás elvesztése

Függetlenül attól, hogy a felsorolt tünetek melyikét tapasztalod a látásodon, bármelyik esetén azonnal érdemes beütemezni egy látávizsgálatot.

Előzd meg velünk a komolyabb betegségeket és a látással kapcsolatos problémákat, hogy az élet minden élményét kristálytisztán látva élhesd át!

Időpontfoglalás telefonon

Hívj minket!

irodai szemüveg

Irodai dolgozó szemüveg

Az elmúlt években óriási mértékben megnőtt a képernyők előtt végzett feladatok mennyisége, így manapság egyre többen töltik a teljes munkaidejüket a kijelzők előtt. Azoknak, akik szemüveget viselnek, meg kell küzdeniük a megfelelő szemüveg kiválasztásával. 

Úgy érzed, hogy a mindennapokban használt szemüveged közel sem tökéletes, amikor a munkádat végzed? Gyakran fáradt, vörös és száraz a szemed egy-egy nap végén?

Vagy szeretnél az alkalmazottaid számára egy plusz juttatást nyújtani, amely növeli a komfortérzetüket, így a teljesítményüket is?

A számítógépes védőszemüveg az, amire szükséged van! Ez a szemüveg enyhíti a számítógép használatából eredő fókuszálást, amely a szem terhelését okozhatja, emellett pedig megvédi a munkavállaló látását a digitális eszközök képernyői által kibocsátott kék fénytől is.

Milyen előnyei vannak a számítógépes védőszemüvegnek?

➡️ A monitor tisztánlátása, kényelmetlen testhelyzetek felvétele nélkül.

➡️ Különböző szemmel kapcsolatos kellemetlen tünetek megszűnése.

➡️ Nem tereli el a figyelmed a homályos látás, a folyamatos szem vagy fejfájás: végre a feladataidra koncentrálhatsz!

Ha motiválnád a dolgozóidat, a számítógépes védőszemüveg egy remek lehetőség erre! Mutasd meg nekik, mennyit is jelent neked a munkájuk és az egészségük.

Még nincs késő, ha őszi céges látásvizsgálatra készülsz!

Vedd fel velünk minél előbb a kapcsolatot, hogy a te alkalmazottaid is új számítógépes védőszemüvegükben juttassák közelebb a céged az üzleti sikerekhez!

Felkeltette az érdeklődésedet a céges látásvizsgálat?

Ha szeretnéd te is szemüveggel növelni a dolgozóid teljesítményét, olvass bővebben itt a céges látásszűrésről.

Lépj velünk kapcsolatba!

Kijelentem, hogy az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és az abban leírtakat elfogadom.

Időpontfoglalás telefonon

Hívj minket!